A felgyorsult események, avagy Pest megér egy rövid története.
Nos… Alig
értem haza Amerikából, s egy kicsit fáradtan, betegen. Túlestem az egyszem
hugicám szalagavatóján. Végre pihenéssel tölteném az estét, amikor megcsörren
a telefonom. Ez azért nem furcsa a mai világban az embert hívják, mert
beszélgetni akarnak vele csak úgy, vagy akár a munka miatt is kereshetik. Hát
engem az utóbbi miatt hívtak. Emberünk természetesen bemutatkozott, mondta hogy
Péter. Én nyugodt szívvel végighallgattam a történetét. Ami nagyvonalakban a
következő volt: Lenne egy munkája a számomra, itt a közelbe. Már akkor tudtam,
hogy valahova a világ végére kell mennem, ismét. Amúgy már a telefonszámból
sejtettem, hogy nincs valami rendben. Kiderült a munka a Kanári – szigeteken van.
Rögtön felcsillant a szemem, ilyen rémisztő télbe, mint am itthon van. Se hó,
se hideg, mint ha nem is január lenne. S gondolván megelőző csapást mérek a
kiszámíthatatlanra, így elvállaltam a munkát. Azt is le kell szögeznem, hogy
Magyarországon, jelenleg nem sok kilátás kecsegtetet. Megbeszéltük a
részleteket, nagyjából. Mire lenne szüksége, mit szeretne játszani, milyen
kilátások vannak. Valamiért rögtön
tetszett a dolog. Nem voltam mostanában az a világutazó, mióta a párommal
együtt vagyok nem mentem sehova. Ez a dolog valami megmagyarázhatatlan okból
izgatni kezdett. Vonzott a lesz egy ház lent az óceán partján…
Jövés – menés,
intézkedés jellemezte a következő napokat. Összetalálkozni a bandával, megbeszélni
mindent. Videóssal videó felvétel készíteni. Természetesen ajánlani fogom őket
mindenkinek, mert nagyon profi munkát végeztek. Hozzájárultak az eredményhez.
Egy hét alatt minden megvalósul, ha igazán akarja az ember. Természetesen ez
nem csak az én érdemem, kellett hozzá az énekesnőnk Melinda, aki a videó
vágásnál végig ott volt. A gitárosunk Tibi, aki pedig a hang utómunkáit
készítette el, igazán profi módon. Miután elkészül a videó, elkerült a
megrendelőhöz, sínen volt a zenekar. Persze nagyban hozzájárult még a dobos
kolléga is, aki Fuerteventua szigetén intézte a dolgokat. Természetesen
sikerrel.
Három hetet
tudtam otthon tölteni, persze csak akkor hiszi el az ember a dolgokat, amikor
már megtörténnek. Ezzel én is így voltam, nem akartam mindent az utolsó
pillanatra hagyni, valljuk be három hét rövid idő. Jövés – menés, intézkedés…
Minden sikerült nekem is elintézni, gondolom nem is volt kérdéses…
Csomagolás…
A repülőre
húsz kilogramm poggyász adható fel, kézicsomagban nyolc. Nem sok, szinte már
kevés. Ami azt illeti nagyon kevés. A hangszerem el is vitte a csomagom több
mint a felét. Azzal is szembesülnöm kellett, az apró pakk miatt felettébb
szűkösek a lehetőségeim, az egyéb dolgaim kivitelére. Hmmmmm… Három hónap egy
akkora bőrönddel, amekkora a laptop táskám… No nézzük, mit lehet berakni ebbe a
mini helyre. Néhány alsó, zokni. Kiindulásnak jó. Ingek vagy három is. Rövid
ujjú, végül is csak melegbe megyek vagy mi a szösz. Kéne rövidnadrág is,
legalább kettő, hopp megtelt… Ő… És akkor, és aztán. Kávé, sokat javít a
gondolkozásomon, így iszok egyet… És, tényleg. Kirakok mindent, s kezdem
előröl. Addig – addig próbálkozok, amíg eljutok a megvilágosodás szintjére, ez
kicsi. Nem fog minden beleférni. Telefon. B – Terv hangszer állvány otthon
marad, mert nem tudok elhozni egy csomó fontos dolgot. No, újra. Kisbőrönd, s
egy utazótáska. Mennyivel több a hely, hihetetlen. Már még egy cipőm is befér.
Remek, s végül mindent sikerült bepakolnom, hogy alig volt több mint húsz kiló.
A kézipoggyászom is aluról súrolta a tizenöt kilót… Minden rendben, ez így
működik Ámerikában is így voltam, csak nem vittem utazótáskát.
Utazás…
Hozzá tartozik
az utazásunkhoz, hogy Bécsből indult a repülőnk. Napokig ment az agyalás azon
milyen módon fogunk mi kijutni oda. Több terv is elhangzott, hogy az énekesnőnk
párja visz ki bennünket. Aztán kiderült, az én autómmal kéne menni. Mert nekik
nincs téli gumi a kocsin. Persze most is kiötöltem valami, amiben még akkor nem
voltam biztos, hogy működni fog. Felhívtam unokatesómat. Zsolti lenne egy,
illetve két kérésem hozzád:
- Lehetséges lenne, hogy három
hónapot vigyázz a Piros autóra, mert nem merem kint hagyni a lakótelepen addig…
A másik kérésem pedig, hogy a Piros autóval vigyél ki a reptérre bennünket.
- Természetes.
- Még azt nem mondtam, Bécsbe…
- Hova?
Szó szót követett, kifaggatott,
mi ez az egész. Elmondtam mindet, amire kíváncsi volt. S természetese, igent
mondott.
Szerdán este
tíz körül indultam el otthonról. Elköszöntem Zsuzsitól és a cicáinktól. Ilyen
hosszú időt még nem voltunk külön, mióta együtt vagyunk. Hat év úgy elszalad az
ember életében, észre sem venni.
Napok jönnek –
mennek,
Hol
cammogósan, elsietnek,
Átölelnek,
elmerengek…
Mentem a Zsoltinkhoz,
ami nappal lényegesen egyszerűbb. Mert már jártam arra, de este azért nem
feltétlen igaz. El is tévedtem, rossz lehajtó... Végül megoldottam. Judittal is
beszélek pár szót – mondatot, tőle is elköszöntem. Kocsiba be, ablakot le. A csudákat,
hiszen tél van… Január huszonöt, éjjel tizenegy. Nincs meleg, még nappal sem.
Elérünk a találkozási pontra, ahol a többiek csomagját meglátva elsápadtam.
Hozzájuk képest, én két kis szatyorral megyek… És tényleg. Az Melinda csomagja
huszonhat kiló. A gitárosé is hasonló… Meg még a kézipoggyász. Végre úton vagyunk. Bécsi reptér a cél,
szerencsés utunk volt, se hó se eső nem esett, így korábban érkeztünk ki vagy
három órával, nem inkább négy órával. Lazulás, várakozás.
Végre kinyitják a mi
kapunkat is, hogy menjünk csekkolni. Előtte egy csomagmérés, az enyém jó.
Harminc dekával lépi túl a megengedett keretet. Nem hiába sakkoztam… A többieké
több egy cseppet, mint már említettem kb. tizenkét kilóval több. Tibi megkér,
hogy pár dolgot rakjam be a táskába. hogy eloszoljon a súly. Persze, kinyitja a
táskáját, s odaadja a neszesszerét, ami több mint egy kiló, meg előkap egy
applés billentyűzetet, amiben szintén van anyag, meg még ezt - azt. Pár apróság átkerült hozzám, így most nekem is túlsúlyom lett,
nem elég hogy rajtam is van pár kiló felesleg, de most már a csomagomon is lett.
Önként jelentkeztem, hogy először adom fel a poggyászaimat. Odamegyek egy
szimpatikus nénihez, nem lehetett sokkal kevesebb, mint én. Kérdi hova utazok.
Rögvest elvéreztem, nem tudtam kimondani a város nevét. Néz rám bután, a hülye
külföldi nem tud semmilyen emberi nyelven. Láttam az arcán, mire próbálok
javítani a helyzetemen. Hogy elnézést, de nem beszélek németül. Kár volt
megszólalni, olyan választ kaptam, amire nem számítottam. Ő angolul szólalt meg
állítása szerint. Hmmmm. Nagy nehezen felfogta az agyam mit kérdezett. Mire
kezébe nyomom a papíromat, s már tudta mi a dolga. Mondja, van egy kis gond,
nehezebb a csomagom a megengedettnél. Plusz súlyt kéne fizetnem hatvan eurót.
Na nem. Kinyitom az utazóbőröndöt, s kiveszem belőle, a Tibi neszesszerét, meg
az applés billentyűzetet. Kérdem így jó? Persze. A hangszer nem
itt kell feladni, mert törékeny, hanem elöl. Már be volt csekklova. Tok kinyit
visszarak billentyűzet. Odamegyek a hangszer leadóhoz. Minden rendben kérdem
szerényen. Persze. Volt a válasz. Ez az egy mondat, amit németül tudok. De itt
tökéletesen bevált. A többieknek is hatalmas szerencséjük volt. A Gitáros
csomagja többletsúlyos volt, s a Melindáé felakadt, csak tizenöt
kilogrammot mutatott, de ők együtt mentek oda, így valamit beraktak a
„könnyebbik” táskába. Sikeresen becsekkoltak ők is. A további nehézséget, a
kézipoggyász átvizsgálása okozott, mivel én most voltam Ámerikában, így már tudtam,
amit hogy kell. Többiek nem hallgattak rám. Nekik egy kicsit
nehezebben ment a dolog. Végül itt is átsuhantuk. Berlinben Melinda
előresietett, aminek a következménye az volt, hogy még egyszer átvizsgálták a
csomagjait. Persze most sem volt semmi rejtegetni valója… A következő kaland, már
itt történt a szigeten. Ugye én a hangszeremet, mit törékeny dolgot adtam fel,
s külön csekkoltattam be, hát itt is külön érkezett… Amit én persze nem tudtam,
s vártam a többi poggyásszal együtt. Persze nem jött, már mindenki elvitte a
csomagját én meg bepánikoztam, nincs hangszer. Megkérdetem egy reptéri
dolgozót, hogy ennyi volt az összes csomag? Mert nem látom a zongorámat, azt mondta
nézzem meg a másik kiadónál. Ott várt rám. Kimentünk, busz. Majd irány
Morro Jable.
