A hét

Üdv ismét, remélem megint meg tudlak bennetek nevettetni kedves olvasó.

Még a múlt héten elkezdtük intézni a bejelentési papírokat, ugye itt, is mint otthon szépen lassan megy ez.  Ahhoz, hogy be legyek jelentve kell lenni egy állandó lakcímemnek, ami a következőképpen néz ki. Elmegy az ember a helyi rendőrségre, s kérvényezi, hogy itt legyen az állandó lakcíme. Ez eddig rendben is van, Miután ez megtörtént, kijönnek ellenőrizni, hogy tényleg ott lakik e az ember, nem csak azért kéri mert valami simli van a dologban. Hát mi el is mentünk, a lakásszerződésen az szerepel, hogy két fő lakhat a lakásban. A mi értelmeztünkben, annyit jelent, hogy aki kiveszi a lakást, meg két fő. Álmodik a Magyar. Itt annyit jelent, hogy összesen két fő. Megoldjuk a dolgot, mert Andi, aki kivette a lakot, nyilván őt kell bejelenteni. Meg engem. Mert nekem semmilyen papírom nincs. Petink van rezidenciája. (Munkavállalási papírjai). Így be lettem jegyezve, hogy itt lakom. Ez történt kilencedike magasságában.

Kedd reggel, nyolc-tíz. Csöngetnek.  Felkelek az ágyból, kibattyogok a kaputelefonhoz, s be akarom engedni aki, csönget. Azt gondoltam a postás, az a minap is bekéredzkedett. Alig lépek kettőt, megint csöngetnek. Spanyolul mond valamit az ember, mire én magyarul válaszolok. Nem tudtál bejönni? De miért nem? Most hosszabban nyomom a gombot, s indulok vissza az ágyamhoz, elvégre reggel van, s kéne még aludni egy kicsit. Erre alig érek el a szobaajtóig, most meg az ajtócsengőt nyomkodja valaki. Ennek a fele sem tréfa. Alsónadrág fehér rövid ujjú, amiben ajtót nyitok, s eléggé morcosan nézek az előttem álló rendőrre. Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban. Ő vagy én. A meglepetésemben csak annyit tudtam kinyögni, olaszul aspetta. Közben megvilágosodtam, nem Olaszországban vagyok. Gyors fordítóátállítás, espera szólaltam meg végre számára is értelmes nyelven. Nem kell említenem, hogy azonnal felébredtem. Vajon mit akarhat, reggel. Közben macinaci keresés, persze ilyenkor nem találom. Na végre, már nem is mondom, hogy fordítva vettem fel, de ugye kit zavar ez, még így is sokkal jobb mint az előbbi állapot. Vissza, a rendőr még mindit ott álla az ajtóban, mondom, jöjjön be. (Bár sokkal pontosabb fordítás gyere be). Kéri az útlevelemet. Pont azt tarom magamnál, ismét olasz, bár sokkal hamarabb rájött a nyelvi processzorvezérlő szoftver, hogy megint rossz kódot adott, megy így. Lényegesebben hamarabb cserélte ki a megfelelő szóra. Espera. Megy ez nekem. Berohan a szobába, útlevéleresés.exe. File találat, vissza. Kérdezi, Andrea merre van. Mondom az Interspar-ba ment, vásárolni. Persze ezt már angolul, ne hogy emberünk otthonosan érezze magát. Mire valamit válaszolt, amiből én arra következtettem, nem érti azt, hogy Interspar. Irány konyha, nejlonszatyor elő, azon a felirat. Mutat rendőrnek. Érti. Én nyertem. Megmutattam még a lakásszerződést, s köszönt elment. Ezek után, nem hogy visszaaludni nem volt kedvem, de annyira fel voltam pörögve, aznap még kávé sem ittam. Még az hozzátartozik, hogy Peti átaludta az egészet. Pedig az lett volna az igazi slusszpoén, ha ő is kijön alsónadrágban.

Szerda szabinap. Boldogan konstatáltam, egy kicsi lazulás, nó munka, nó gyakorlás, nó daltanulás. Szép komótosan felkeltem az ágyamból, úgy tíz körül. Általában akkor szoktam, ha kipihenem magam, könnyen vagyok. Reggeli, napi program tervezése. Egy jó sétát írt elő az orvos, meg némi vörösbort. Mivel az utóbbival nem rendelkezem, így az elsőt választom. A jókedvemnek az időjárás sem tudott gátat szabni. Nem volt az a hű-de jó idő.

Már megint felhős az ég

 Ennek ellenére olyan jót sétáltam, hogy csak, na. Eljutottam a kikötőbe, ahol éppen egy komp parkolt.

 Majd egy szikláról, fotóztam egy kicsit a felhőket, s az óceánt.

Harminc méteres szakadék, itt kisebbnek tűnik.

Oceán és a napfény

 Felsétáltam a városka templomához, s onnan is készítetem egy pár remek képet.

A kilátás

Kerekecske dombocska, templomocska.

 Persze nincsen profi fényképezőm, így a fotók minősége hagy némi kivetnivalót maguk után.  Lesétáltam az óceánpartra, ahol éppen apály volt, így ki tudtam menni a kövekre.

Apály

 Ahol a szinte vízszintes falon láttam egy növényt, ami megkapaszkodott, s gyökeret eresztett. A teljesen reménytelenbe, lám még is sikerül. 

Nincs lehetetlen!

Útközben találkoztam néhány fáradt szoborral. 

Amit hazaértem, persze nem bírtam magammal, s rögtön elkezdtem a dalokkal foglalkozni.

Csütörtök végre megkaptuk a fotós által készített fényképeket, s ennek örömére bemutatok párat belőlük.

Mafasca band

A maradék két nap eseménytelenül telt, leszámítva egy tényt hogy, lett egy furi sapim.

Vigyázat mindenkit letartóztatok!

Amit csak a fellépéseknél viselek. Vasárnap pedig ismét szabinap.

Irány a part, napozás, fürdés, pihenés. A következő videót szintén én készítettem. 

Lassan kialakul a rend

Üdv. Az első héten sok időm nem volt, reggeli gyakorlás, próba, játszás. Bár lett két szabadnap is, de úgy elszaladt, hogy észre sem vettem.  Még több gyaloglás. A kialakult rend pedig a következő. Hétfő és kedden, a kávézó előtt a szabadban. Szerda szabadnap. Csütörtök, péntek, szombat, Mafasca Discó. Vasárnap pedig egy kisebb utazás vár ránk, mert a sziget másik végén leszünk, egy eddig még ismeretlen helyen. A banda kezd összeszokni, minden féle téren. Természetesen mennek az érceződések, oda-vissza. Bár példát nem fogok felhozni, de el tudjátok képzelni.

Így indult a hét, minden rendben van, s mindenki tudja, mikor kell hol játszani. Nem ez történt.

A második szabadtéri játszáson is túlestünk hétfőn, tanulva a múltkori esetből, inkább az étterem mellé pakoltunk be.  Viszonylag kis helyre, egy vonalba.

Mafasca Band

Most már több eszünk volt, mint a múltkor, s nem hagytuk magunk rábeszélni a tér közepére, a huzatra. Mert, hogy ott jobban látszunk, ami igaz az igaz, csak hideg ne lenne. Nyilván minden viszonyítás kérdése. Itt a tizenöt fok is hidegnek számít, ami társul némi szélmozgással, kellően kihűl a kezem.  Szal az étterem előtt… Azért jó ez így, mert lényegesen szélvédettebb. Tény, aki az első asztalnál foglal helyet, azzal akár kezet is tudok fogni, ha nagyon, akarok. Természetesen itt is lábujjhegyen muzsikál a zenekar… Játszunk minden féle fűt fát. Van, amit csak mi ismerünk, s van olyan is, amit mi se… Egynéhány jazz standard átalakításra került, groove-t kaptak. Amit természetesen a dobos kolléga nem kedvel annyira, mert a réti játékot le kellett csökkenteni. Itt nem lehet fűt fát játszani, nekem sem. Szigorúan alap harmónia, csak ha szóló van, akkor lehet egy kicsit lazítani, fagyott ujjakkal… Tényleg jól szólunk.

Szerda volt egy érdekes nap. Annyi minden történt velem. Voltam fotózáson, illetve oda jött egy fotós. Este hétre, majd fél nyolcra, nem-nem én tudom rosszul, fél kilencre… Jött oda, közben rájöttem útálok várakozni. Már kisgyereknek sem volt türelmem, ahhoz, hogy ott üljek és semmi se történjen. Felnőttként meg még annyira sincs. Késet emberünk, s látszott rajtam, nem vagyok ettől boldog. Próbált több körben bocsánatot kérni, persze nem sikerült neki. Nem beszélek spanyolul. S már csak azért sem akartam megérteni, amit mond. (A csoportfotózás miatt kések, a Németek alig akartak sorba állni…) a Mafasca Discoban volt a fotózás, s már nagyon kíváncsi vagyok, mikor fogjuk megkapni a képeket. Elvileg hétfőn, na, az már elmúlt. Készült mindenkiről, egyéni és csoportos kép. Még egy gitárossal bővült a zenekarunk, erre az időre. Azt hiszem Steeve-nek hívják. Vége a fotózásnak irány haza. Hangszer hátamra, indulás.

Mint tudjuk, főleg azok, akiknek van hangszerük, ami szintetizátor. Nem könnyű, ellenben nehéz. Tokkal együtt tizenöt kiló. Kedves olvasó most látom, elgondolkozol, mi az a tizenöt kiló. Egy Közepes Tesco bevásárlás. Igen ám, de azt jobb esetben a kocsiig viszi az ember, addig én ezt kb. három kilométeren. „Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál” mondhatná nekem a kocsmáros, ahova betértem útközben, dobni egy sárgát. Munka végeztével rögtön folyadékpótlás, nehogy már szomjasan menjek haza. Már tudom a sört spanyolul. Servesa. Férfiember ne igyon má vizet, merült fel bennem ez. Tudnotok kell, nem szeretem a sört. Még a szagát sem bírom, de ez annyira jól esett… Közben elővettem spanyol tudásomat. És kézzel, lábbal elmagyaráztam mi van a nagy táskában. Mivel azt kérdezték tőlem mi az. ¿Qué es lo? Akkó játszó rajta. Jó, mit árthat. Az amúgy üres helység, viszonylag hamar megtelt. Aminek a kocsmáros felettébb örült, mert onnantól kezdve nem ürült ki a poharam. Ami nem annyira vicces. Ittam egy kortyot, s újra teli lett, addigra amíg megint ránéztem. Lesz, ami lesz, inni kell, ha meghalunk is. Lett… és jött egy gitáros. Juan. Kiderült valami menő csávó itt a szigeten, s egész jól játszik. Sőt nagyon jól játszik. Onnantól meg volt a program, kísérni egy ismeretlen gitárost, ismeretlen számait. Inni a ki nem fogyó pohárból. Nagy feladat. Nagyjából, a harmadik dalnál érezte nem fog ki rajtam. Pedig akart. A nyelvtudásom egyszerűen hihetetlen, arányos az elfogyasztott sörmennyiséggel. Én úgy éreztem, hogy egyenesen, így pár nap elteltével már tudom, hogy fordítottan… Juan a tulaj öccse, mint kiderült. Azért került elő, mert ilyen zenét még nem hallotta tulaj, s felhívta jöjjön. Jött, amúgy a főnök is gitározgat. De az öccse egész jó. Hajnali kettő fele kisebb hangoskodásba torkollik az este, mikor is én jó muzsikushoz híven, azonnal elraktam a hangszeremet, ha netán kocsmai verekedés törne ki… A két tesó összeszólalkozott, méghozzá azon, legyen zene tovább vagy se. Nem vártam meg a vita végét. Többen próbáltak nyugtatni, itt ez normális beszélgetési hangerő. Gondoltam, amíg „beszélgetnek” addig én elsétálok. Hát nem. S mivel Juan nem ivott, még eleget mondta, hogy elvisz egy hatalmas partiba bennünket. Mert közben két német turista csatlakozott a kis csapathoz. A helyszín megközelítése ismerősnek tűnt, jé ebben az utcában lakom. De jó nem kell gyalogolni. Aztán elsuhantunk, a ház előtt, s tettünk még egy kört. És ismétlés. Jé ebben az utcában lakom. Valahol az utca végén parkolás, hozom a hangszert. Gyalogosan megyünk a parti színhelyére. Ami az utolsó nyitva tartó kocsmát jelenti. Persze, ezt nem annyira nagy parti, mint ahogy Juan leírta. Reggel értem haza, kettő és három között. Egy szerencse akad ebben, az utolsó vendéglátó ipari egység, ami itt nyitva van éjszaka, az a házunkkal szinte szembe található. Innen igazán könnyedén hazasétáltam.

Másnap kimatekoztam, az elfogyasztott sörmennyiséget, meglepődve tapasztalta. Négy piccolo-nál nem ittam meg többet, az egész este folyamán. Csak akkor többnek tűnt, s mivel nem volt bennem vacsora, így meg pláne… Fejfájás nem volt.

A Discóban éjszaka játszunk tizenegy órás kezdéssel. Csütörtök, péntek zavartalanul telt. Reggel számtanulás, este meló előtt egy kis próba, aztán zene. Szombat, mivel nem voltam túl jól, így délután lefeküdtem aludni egy kicsit, majd hatkor ébresztenek, menni kell zenélni. Persze, de hol van még a kezdés időpontja. Nem most kell menni. Mert kint játszunk a szabadba, este héttől. Az esélytelenek nyugalmával indultam, neki a készülődésnek. Tudtam ebből nem lesz pontos kezdés. És tényleg. Odaértünk Petivel, aki végigduruzsolta az utat. Hihetetlen, de vannak emberek, akik még nálam is többet tudnak beszélni. Összeraktuk a cuccot, amennyire tudtuk. Megérkeztek a többiek is. Persze fél nyolc körül kezdtünk. És a hidegzuhany. Itt most készen vagyok, akkor mehettek a discóba. Persze - persze… na, jó. Összepakol, bevisz, összedugdos, megszólal. 

Viktor a főnökünk

A főnök hozott nekünk pizzát cserébe, mégis csak hosszú műszakon vagyunk, vagy mi a szösz. A többiek, már régen kibuktak, mire én elkezdtem nevetni. Hogy egyikőjük sem volt még egy Flóri szervezésű lagziba, ami déltől másnap reggelig tart… Nem azt jelenti, hogy nem fáradtam el, legfeljebb kevésbé, mint a többiek.

Vasárnap a kertbe játszás, odaér időre. Bepakol, majd elkezd játszani. Akkor jött a Tenkes kapitánya Steeve személyében, s kérdi, mit csinálunk mi itt. Hát a fesztivált. Kiderült, hogy nem nekünk kellett volna játszani. Mert a gitáros kolléga, másfél éve minden vasárnap és szerdán van. Így hát napot cseréltünk vele. Hétfőnk lett szabad.

Hát így alakult a hetem. Minden rendben volt, mindenki tudta mikor hol kellett játszania. 

Az első hét

Üdv ismét mindenkinek, vége az első hétnek. Pár apróság történt velem, mindössze. A múlt hétfőn elmentünk a dobossal hangszerboltba, egy pár várossal arrébb. Mert ahol mi élünk nincs, s megint sikerült megcsodálnom ezt a szigetet. Most is olyan, mint amikor ideérkeztünk, kopár. Egy olasz srác kocsijával mentünk be Puerto del Rosario.  Nem összekeverendő az olasz Porto Rosarioval. Az ugyanis egy kicsit messze van ide… Átsétáltunk reggel Benihez, aki persze a hegy túloldalán lakik. Annyit gyalogolok mostanában, hogy semmi kilométerhiányom nincsen.

 A kedvenceim az emelkedők… Odaérünk végre. Lóg a nyelvem. Nem hiába, nem szokta a… Meglepetésemre, egy egészen nagy kutya fogadott bennünket az ajtóban. Egy Rottweiler. Még jó, hogy barátságos eb.

 A kocsiban végig mellettem ült, meg rajtam, s mikor elfáradt a nagy mozgolódásban, én tartottam a fejét. Össze is nyálazott… Aminek valahogyan nem tudtam örülni annyira. Beninek nincs jogsija elvették gyorshajtásért. A Peti vezette az Opelt, ami persze kutyaszagú volt, s ráadásul eb rágta. Az egész kis utazásunk azért volt, mert a kocsi tulajdonosának el kellett intéznie valamit, s kellett neki a sofőr. Én meg úgy is kíváncsi voltam, így velük mentem. Tudjátok kocsiba be ablakot le, hogy kapjak végre levegőt. És fotózás.

Puerto del Rosarioban, három kis hangszerbolt van, amibe mi is betértünk. Szintetizátor egyikben sincs, illetve az egyikben volt Tesco gazdaságos… Nem működött rajta minden hang… Megnézegettük a kis boltokat, itt is majdnem úgy jártam, mint Los Angelesben.

 Ezt most nem fogom megint elmesélni… Aki olvasta az tudja, mire gondolok… Visszafele pedig bementünk a plázába, ami tele volt mindenféle cuccal, mint otthon. S net is volt bent, amiről tudtam egy kicsit beszélni az egyik barátommal. Bár mindenki megnézett, amikor a Tabot a fejemhez raktam mintegy rendes telefont.

Visszafele is ugyan olyan unalmas volt az út, mint oda. Megitattam a kutyust a saját kis vizecskémből. Amiért nagyon hálás volt, s nyugton is maradt végre.

A többi napjaim egyhangúságát, egy valami törte meg. Amikor lementem az óceánpartra napozni, fürdeni. 

Annyira megrészegültem a jó időtől, hogy amit készítettem videót, rossz dátumot mondtam be a kamerába, mert készítettem egy videó felvételt is. Most meg kell ismételni az egész procedúrát.. Huszon pár fok, napsütés, hűvös víz. Mint a Balaton a nyár elején, csak ez kicsit nagyobb… S persze netkapcsolat a vízparton. Kihasználva az alkalmat, felhívtam egy győri barátom, (mert be volt jelentkezve), s kitárgyaltuk, hogy egy hónapja még Ámerikában voltam. Most meg a Kanári szigeteken. És egyébként is, menjek a… Épp oda ahova gondolja…

Az első kint játszáson is túlestünk, az egyik nyárinak épp nem mondható estén. Piszokul fázott a zenekar. 

Ráadásul oda raktak bennünket, ahol kereszthuzat is volt. Bár kaptunk egy kis sátrat a fejünk fölé, ami semmit sem ért. Kint egy másik repertoárral vagyunk, mint bent a Discóban.

Mint ahogy említettem már, a napjaim ugyan úgy telnek, kivéve ezt a kettőt, amit leírtam. A többi gyakorlással, dal tanulással múlatom… 

Még pár fotó a végére...

Séta a vízparton

Annyi minden történik itt velem, hogy nem is igazán tudom, hol kezdjem el. Megpróbálom az elején. Ugye a megérkezésünk napján hagytam abba beszámolómat, annál a résznél mikor már nem működtem, s a fáradtan beestem az ágyba. Hát…

Másnap reggel, viszonylag korán ébredtem fel, miután a szervezetem azt sem tudta, merre hány métert pihent az elmúlt két napban. Szal reggel, Ámerikában bevált reggeli rutin. Felébred, blog, stb. Két dolog miatt írom. Az első, mert az én fejem se káptalan, a második pedig, hogy a barátaimat szórakoztassam.

Mint említettem reggel. Lassan ébredeznek a többiek is. Dumcsizunk, az itteni dolgokról, Peti a dobos, még nálam is többet tud beszélni. Na, nem sokkal… Kiderül, hogy este találkozunk a főnökkel, mivel még jócskán ebéd előtt vagyunk.

Andi, Peti

Elmegyünk sétálni. Melinda, Tibi. Már lent vannak a parton. Ott találkozunk velük. Megbeszéljük, elmegyünk, megnézzük a helyet, ahol zenélni fogunk. Hátha van ott valaki, aki be tud bennünket engedni. Már akkor szembesültem azzal nincs közel, de mind egy. Séta, szeretek, illetve szeretünk sétálni. Szinte végig az óceán partján, amiben többen is fürdenek, a parton, napoznak, s élvezik a napsütést. 

A part

Séta a parton

Itt is van bevásárló utca, mint otthon. Mivel épp útba esik, így nézelődés. Rengeteg étterem, ruhásbolt, cipőbolt, kütyübolt. Mindent lehet kapni.

Jaj ne fotózz!!!

Sétáló utca

Nem felhőtlen a mosolyom...

A disco bejárata

Elérkezünk a discóhoz. Mafasca discó, a hely neve. „A Kanári-szigetek egyik különleges természeti tüneménye egy kékes-vöröses fénygömb, amely Fuerteventura szigetének Mafasca nevű dűnéi közt szokott megjelenni, a vonatkozó krónikák szerint már évszázadok óta. A jelenségről a második világháború alatt több repülőgép pilótája is beszámolt: elmondták, hogy a fénygömb hosszasan kísérte gépüket, sőt a kabinba is behatolt. Spanyol ufó kutatók szerint a Kanári-szigetek igen népszerűek a fénylő földönkívüliek körében. A Nagy Kanári-szigeten található egyik település neve ma Puerto de la Luz (a Fény Kikötője). A múlt századból több olyan leírás maradt fenn, amely arról számolt be, hogy egy rendkívüli erejű fénygömb vonult végig a környéken, a föld felszínén, majd eltűnt a tengerben.” Bár ehhez semmi köze nincs a mi discóknak.

A színpad üresen

Buddha vigyáz ránk

A tánctér

Pult

Vissza séta, s este jönnek a hangfalak, meg amúgy se árt a próba. Így megint bemegyünk. Egészen jó motyót kaptunk. Behringer Digital Pult DDX 3216, két aktív front, meg három kontrol hangfalat. 

Amik egy kicsit betegek. De ugye mindig mindenki abból főz, ami van. Ezeken felül végül mindenünk lett, kottatartó, hangszerállvány, ami sajna nem annyira stabil, mint az enyém. Ezzel egy baj van, nem is tudok úgy játszani, mint a sajátomon billeg a szintim, s ez felettébb zavar. Összerakjuk a cuccot, megszólal, próba. Mi azt hittük már pénteken jönnek a vendégek, de nem. Minden esetre mi ott voltunk. Gyakoroltunk egy sort, s este pedig gyalog mentünk haza.

A következő két nap hasonlóan telt… Mindössze nem kellett minden este, beállítani a cuccot. Bár finomításokra mindig rászorul.