Jazz Club

Reggel ébresztőre ébredek. Megbeszéltem még kedden, Carlossal, aki nem Santana. Viszont ennek ellenére jól gitározik ő is. Együtt megyünk Puero de Rosalioba. Így nekem nem kerül költségbe az odajutásom, meg a visszajutásom sem. Mert odavisz, meg visszahoz másnap. Reggel hétkor kelek, s fürdés készülődés. Táskába bepakolás, leellenőrizni mindent, hogy meglegyen. Majd csöng a telefonom, hogy hol vagyok. Mondom még itthon, mert ugye fél kilencet beszéltünk meg, és addig van még tíz perc. Igen igaz, csak azt beszéltük meg, hogy húszkor hívlak. Megfog cucc, leballag. Carlos a ház előtt vár, egy kicsit fáradtan. Nem egyszerűen volt látványos a fáradság az arcán, hanem olyan keményen…

Berakom a cuccaimat a kocsiba, s irány a város. Nincs valami szép reggelünk, ugyan is Kalima van. Ami azt jelenti, hogy a Szaharából átfújja a szél a homokot, s ezt nem viseli valami jól a szervezetem.

Napocska nem látszik a homoktól...

Egy darabig az óceán partján haladunk, majd a sziget közepe felé vesszük az irányt. Felettébb kanyargós, szűk kis úton. Raliversenyzőket megszégyenítő tempóval. Közben beszélgettünk zenéről, arról mikor jöttünk ide ki. Milyen terveim vannak, otthon a családról. Arról, ha alkoholt iszik, akkor kitűnően beszél minden nyelven. Mondjuk a spanyoltudásom, nekem is egyenesen arányos az elfogyasztott Cubalibre mennyiségével… Mikor azt mondja, itt rövidítünk egy kicsit. Letértünk a főútról. Egy mellékútra.

 

  

Aminek a minősége természetesen hagyott némi kivetnivalót maga után, mivel földes úton jártunk. Mit van mit tenni, erre rövidebb… Rövid autókázás után végre elértünk a Marsra. 

A Mars

És tényleg volt élet a Marson, mert az a kőfal nem véletlen került oda...

Marsi növények.

Vörös kövek ameddig a szem ellát. Semmi más ezen kívül… Mikor visszaérkeztünk a földre, egy kis városkában megálltunk reggelizni. Ami azért volt érdekes, mert mindent ott termelnek. És isteni finom kenyérkéjük volt. Azért becézem, mert itt inkább kicsit zsemle méretű kenyeret fogyasztanak az emberek. Olyat, mint otthon, nem sokat láttam eddig. Reggeli, kávé, újra úton.

Megérkezünk Puerto Rosalioba. A zeneiskola a cél állomás. Ott fogok próbálni a többiekkel. Kiderül, hogy csak ketten leszünk a gitárossal. A dobos kolléga tanítani van. Nem tud jönni, csak suli után. A parkoló, a kikötőben volt. Ami szemben található a zeneiskolával. Hangszer megfog, s elindulunk most már gyalog.

 Táskámat, amiben a ruháim voltak, bent hagytam a kocsiban, hiszen arra nincs szükségem. Átballagunk a sulihoz, mikor nagy büszkén mutatja Carlos, nézd, itt van a plakátotok. Az egész városban több helyen is ki van rakva.

Föl az emeletre, lepakol. Gitáros kolléga egy kicsit késik. Amin én már meg sem lepődök, mert itt ez a szokás. Személyesen még nem találkoztam vele, előtte. A hírét viszont már hallottam, láttam róla néhány videót is. Amikor is megállapítottam magamban, nagyon rendben van a dolog… Szerencsére nem váratott magára sokat.

 Lerry egy vidám fickó Venezuelából jött ide, s három szép lánya van. Ezzel büszkélkedett el. Kérdezte nekem van e gyerekem, én meg a két macskám fényképét mutattam meg neki… Miután mindketten összeraktuk a magunk kis hangszerét, egy gyors hangolás. Majd mondja:

- Játszunk Bluest.

- Rendben.

- Akkor úgy kéne kezdeni a nótát, felütés harmónia, két negyed szünet, harmónia. Negyed szünet harmónia…

- És ez egy konkrét dal, vagy improvizáció?

- Improvizáció.

- Szerintem inkább konkrét dalt kéne játszani, amit esetleg ismerünk mind a ketten.

- Igen, úgy könnyebb lesz a dolog…

Miután mindezt jól megbeszéltünk. Elkezdtünk egy egyszerű kis blúzocskával, kísérletezni. Nem is blúzocska volt, inkább ingecske...  Természetesen, hamar megvolt az összhang, onnan már simán ment a dolog. Összeállítottuk a repertoárt, aznap estére.

Vidám nóták...

Közben beiktattunk két kávészünetet, és végigröhögtük az egészet. Régen éreztem ilyen jól magam, felszabadult önfeledt muzsikálás… No stressz, no para, nem volt olyan, hogy ott nem ez a harmónia, vagy basszus. Fél négy felé, befejeztük a próbát, s elvitt Carlosék házához. Hiszen, ott lesz a szálásom éjszakára. Megebédelünk, Carlossal. Mondja, hogy érezzem otthon magam. Neki mennie kell tanítani, a zene suliba. Ha aludni szeretnék, ott a szobám. Ha tévézni, akkor a nappaliban megtehetem. Mondom úgy se sokat bambultam mostanában a tvt, elnézegetem egy kicsit. Tényleg kicsit… Nem telt bele öt percbe sem, elaludtam. Mivel meg volt beszélve hogy fél nyolcra jön értem. Így az órámat természetesen beállítottam, ha elaludnék, akkor se legyen semmi baj. Még jó…

Újra autóban, most már a Jazz koncert helyszíne felé.

Kaptam egy x állványt, persze nem volt valami stabil. Kezdem megszokni a billegő hangszeren való muzsikálást... Szólóknál volt egy kicsit zavaró a dolog. Összepakoljuk a cuccot, természetesen segítek behordani a kocsiból a kellékeket. Itt ismerkedtem meg Leóval. Ő a harmadik tagja a triónknak. A zenekar is az ő nevét viseli. Leo egy Cubai dobos. Vele nem igen tudtam beszélgetni, a kommunikációs csatornánk nem éppen közös. Természetesen a zenén kívülire gondolok. Mivel azonban Lerryvel tudok szót érteni, így nagy gondok nem voltak.

A kilenc órás kezdéssel egy a bibi. Focimeccs van. Itt az szent, és sérthetetlen. Főleg ha spanyol csapat játszik. Ha már ennyi időnk van a meccs végéig, összeírjuk a következő szerdai repertoárt is.

Amiben már rendesen tanulandók is vannak, csak hogy egyikünk se unatkozzon. Olyan idegesség, izgalom jött rám. Amit már nagyon régen nem éreztem. Mire Jerry megjegyezte, hogy innom kéne valamit, hátha attól elmúlik. Nem múlt… Végre elkezdünk zenélni. 

Megint az a jóleső érzés tölt el. Ami ki is ül az arcomra, végig mosolygom, röhögtem az egészet. Olyan emberekkel zenélek együtt, akik elfogadnak, megbecsülnek. Nem is hinnétek, mennyire fontos tud ez lenni. Szünetben autógramm osztogatás, fotózás. Beszélgetés a vendégekkel, persze az első mondatom a következő. Én nem beszélek spanyolul. Ezen csodálkoznak, akkor hogyan tudunk együtt zenélni. Kérdezi szinte mindenki, mire egyszerű a válasz a zene, mindenhol zene. A második kör még jobban ment, mint az első, már nem izgultam annyira, mint az elején. Úgy elszaladt ez a két óra, alig vettem észre. Még folytattam volna, reggelig. Ezt a következő szerdán tesszük meg együtt… Összepakolunk, be a kocsiba a cucc, s Jerry mondja:

-          Carlos jön érted.

-          Santana?

Gondolom ezt még nem hallotta. Elképzelhető, neki több Carlos ismerőse van, mint nekem, így nekem egyértelmű volt ezt mondani. És nevetni Jerryvel…

Carlos jött és hazavitt hozzá, holt fáradtan aludtam el szinte percek alatt…