Antwerpen

Antwerpen

                Hajnali három órás indulás, várható érkezési idő délután két óra. Hm... A terv. Ami ezen a hajón valahogy nemigen akar működni. Terv van, szinte mindig van, szinte mindig tökéletes. A probléma kezdete az volt, hogy késve indultunk tovább. Ebből rögtön adott annyi késés, amennyivel később indultunk. Na még ehhez hozzá jön, hogy a négy motorból mindössze kettő működik. Akkor a késés tovább fokozódik, s szerintem nem is hajtották agyon őket. Mert a cél az ideérkezés volt, nem pedig az idő betartása.

                A délelőttöm a szokásos rutinnal kezdődött, s kilenc harminckor már a zongi elött ültem, egészen a vendégek ebédjéig. Laza két és fél órácska. Ma orgonista hangulat uralkodott el rajtam, s megtaláltam a hangszeremen a Vermona hangszínt (Vermona orgonák NDK gyártmányok voltak a szociban. Eszi-nem eszi, nem kap mást. A legutolsó típusok egyetlen, végre eltalált hangszínének kivételével meglehetősen siralmas hangokat adtak ki magukból mai füllel szemlélve; de akkoriban minden más volt - a szerk.). Zseniális. Mindent azzal, illetve annak a variációival játszottam el. A Kukori és Kotkoda sem maradhatott ki az improvizációs betétből, ha már a hangszín adott, s überelni is tudtam egy Mekk – Mesterrel. Persze ezen csak a pultos nevethetett volna, ha figyel. Nem tette. Viszont én jókat mosolyogtam. Majd jött ma egy vendég s megállapította, nem is én játszom. Majd egy kicsivel később azt, hogy mégis. És, hogy tévedett... Hm... Van ez így.

                Útközben készítettem egy pár érdekesnek tűnő képet. Az óceánjáró a folyón, vagy azok a hihetetlen zsilip rendszerek, amin átmegy a hajó. Vagy csak épp, ami teszett. A hihetetlen zsiliprendszer. Hogy egy példát említsek. Sajnos azt, hogy milyen hosszú nem tudom pontosan, de két, egyenként száz méteres hajó vidáman befér, két sorban. Mivel ezek a hajók nem egyformák, így csak saccolni tudok a nagyságára. Viszont mint többször is kiderült: én és a szemmértékem nem remekelünk közösen. Szóval az egyik legnagyobb zsilip amin átjutottunk, az nagyjából húsz méter széles lehet, hossza nagyjából kétszázötven méter.

                Végre megérkezünk Antwerpenbe. Amsterdamhoz képest ég és föld. Ez a város nekem jobban tetszik, sokkal tisztább még a kikötő is. Az építkezés mellett sincs semmi szemét. Hihetetlen. Nem merészkedtem nagyon messzire. Két okból kifolyólag. Vissza akartam érni a vacsorára, s jelzem: itt sincsen meleg. A fagyos szél, bruttó két fokkal párosítva, nem nevezhető valami kellemes időnek.  De nem baj, még begyűjtök némi hideget, erre a szezonra. A hajónktól harminc percnyire találtam egy wifi zónát, ahol ingyenesen lehet netezni. Ki is használtam a dolgot. Amíg a kapcsolódásra vártam, elkészítettem szerintem az egyik legjobb fotómat. A szellemváros címmel.

Szellemváros

Találtam egy felettébb fura kerékpárt. Kicsi könnyű és elfér a zsebben, csak azt nem tudom hogyan kell használni.

                           

               Netezés a hidegben dermedt ujjakkal, a csudába, nem ér nekem meg egy tűdőgyulladást a dolog. Gyors szia-szia-minden rendben van. Tűz vissza a hajóra. Vacsi, s irány a bár, mert mindjárt jönnek a vendégek. Mondom: mindjárt... jönnek... késnek... de jönnek... Már majdnem ideértek. Amíg ezen morfondírozok tovább, hogy értsétek ti is, a személyzeti vacsi hatos kezdésű, a vendég vacsi egy órával van eltolva ettől. Tehát hetes kezdés. Lenne, ha itt lennének. Fél nyolc. Sehol senki, a bárosokkal viccelődés, hogy elromlott a busz. Nyolc. Még mindig sehol egy teremtett lélek sem. Fél kilenc na végre, hát furi látvány egy csomó éhes ember. Aki rohan az éttermbe. Viszont egy bácsika lekéste a buszt. És százharminc euróért hozták vissza. Neki még leves sem jutott...

Leülök egy kicsit zenélni a vacsi után, megjött a fáradt sereg. Bár nem sokan, hiszen fáradtak voltak, a mai napon igy csak pár társaság ült le. Mint az iszap. Aztán játszhattam nekik bármit. Ültek. No jó. Akkor viszont még halkabban fogok zenélni mint általában. Hátha leesik hogy szeretnének aludni menni igazából. Az a kis nüansznyi segítség, na az hiányzik. Reakció: Az a ritka eset, amikor a vendég szól, hogy hangosabban játsszak. Észreveszem a nagyothalló készülékét, s csípőből odaszólok. Tessék feltekerni a hangerőt... Amin mind a ketten jót nevetünk. Ez történt: a buszban letekerte a hangot, és elfelejtette visszarakni. Van ez így... Jazz sztenderdek, mert azt mindenki szereti, főleg Dave Brubecket és tényleg. Pár dalt eljátszottam tőle, amit tapssal háláltak meg, majd mondták, hogy kapcsoljam ki a cd-t... Mire én: nincs olyanom. Megköszönték a zenét, s elmentek aludni. Én a szokásos búcsúitalommal. Ami egy cseppet sem szokásos, nincs rendes rum. Igy Gin-tonic a ma esti záróakord. De nem az igazi.

Vasárnap reggel. „Ilyen egy vasárnap reggel.”

Animal – Cannibals halk dudolászása. Laza reggeli, a szokásos. Utána ki a városba. Ilyen egy vasárnap reggel. Egy teremtett lélek sincs az utcán. Mért kelnének fel, érthető. Vasárnap. Visszabattyogok arra a térre, ahol az előző este találtam internetet, s nagy lelkes nethajkurászásba kezdek. Láss csodát, van. Nem a legjobb, mert folyamatosan laggol. Na kistelcsi zsebbe, jön a nagytelcsi. Ezen sem jobb. Hosszas huzavona után, az idegrendszerem vesztett, s felhívtam az otthoniakat, a Telenor örömére. Nem sokszor követem el ezt a hibát. Most beszélni akartam velük. Közben visszaséta a hajóra, elfogyasztom az ebédemet. Le a helyemre, mert mindjárt jönnek a turistáink vissza. Vendégvárás, az vendégvárás. Megjöttek. Sokat nem láttam belőlük. Szinte mindenki azonnal az ebédlőbe ment. Hát ez van. Legalább én jól szórakozom. Meg gyakorlok. Aki a rámfért-et mondta most ki, az szálljon magába...

                Mondták a csajok, hogy a hajó tetején is van internet. Ó, a csudába ha ezt tudom... Fel a tetőre, laptop bekapcsol, s láss csodát. Tényleg van net. Gyors életmegfejtés, némi politikai helyzetfelismeréssel fűszerezve, szabadon, kötetlenül. Kicsit kockásra fagyva. A csevegésnek a laptopom lemerülése és az átfagyásom szabott gátat. A délutáni alvásnak meg a hajójavító srácok munkája.

Gondoltam akkor itt az ideje, még egy kis sétának. Mivel tegnap vittem fényképezőgépet, így most nem viszek. Én h... Teljesen természetes, hogy ilyenkor látok meg olyan dolgokat, amit szívesen megosztanék veletek. De nincs itt a gép. Viszont B terv mindig akad. Telefont elő, fényképezőgéppé átalakítás.exe  fut. Remek. Kifagy. A csudába. No még egyszer. Fényképezőgéppé átalakítás.exe fut. Remek. Kifagy. A csudába. No még egyszer. Nem adom fel valami könnyen. Fényképezőgéppé átalakítás.exe fut. Remek. Kifagy. A csudába. No még egyszer. Az ötödik próbálkozásom sikeresnek bizonyolt, feladta a dolgot. Inkább működött, minthogy tovább ellenkezzen velem. Szerencséjére. Egy nagyobb séta a városban, nini, egy hangszerbolt. Mért vasárnap, mondjuk mért nem lehetek itt hétfőn. Vagy mondjuk kedden. De nem, nekem vasárnap kell itt lennem. Már tegnap is késve érkeztünk. Hm... Nyálcsorgatás. „Drágaszág” van. Ott hagyom a kirakatot, s abba az irányba indulok tovább, amerre a templomot véltem felfedezni. Gondolván biztos egy nagy téren lesz. Nem. Ellenben megtaláltam. Zárva. Vasárnap a templom is zárva. És ahogy egyre beljebb jutottam a városban, szomorított el az a tény, hogy a kikötöí rész tiszta csak. Beljebb... Hm... Há... Nem is tudom... De mondjuk... Nem Ózd, az azért erős... Hm... Mindenesetre, nem tudom mihez hasonlítani, illetve tudom: Amsterdamhoz. Bár jobban átgondolva, Amsterdam tisztább... Legalábbis nagyobb részt takarítanak rendszeresen. No, sétámat folytatom töprengés közben. Meg kell állapítani: a kocsmák nyitva, a sexshopos is tudja, hogy bezárt boltba nem megy be, csak aki nagyon be akar, viszont az biztos nem fizet. Így inkább nyitva tart. Téblábolás, s vissza a kiindulási pontra, mindjárt vacsi.

Azt est további része a szokásosan telt, Crow show előtt egy pici tánczene. Sikertelenül, illetve tapssal jutalmazták próbálkozásomat, de ereje senkinek sem akadt a tánchoz. Ismét visszahalkultam egy kicsit, hogy ne zavarjam a beszélgetést. Jött a műsor. Utána a táncest cd-ről, ami unalomba fulladt: senki, de senki sem táncolt. Én is játszottam egy-két hallgatót. Megvártam az utolsó vendég lelépését is a bárból. Magamhoz vettem az üdítőmet. Mivel valamikor megfejtettem, hogy amúgy a szalonban is van internet, így a melegben nekiálltam megint beszélgetni otthoni barátaimmal egy keveset. Kellően fáradtan mentem a kabinba, ahova berakták megint az egyik kapitányt, akit a múltkor. Ott horpasztott az emeleteságy tetején. Ez az út több körben nem akaródzik sikerülni. Próbaút. Ellenben annak nem a legszerencsésebb.

Hétfő reggel.

                Indulás vissza Amsterdamba. Ahonnan este visznek kocsival Párizsba. Jut eszembe, ezt el sem meséltem. Az a történet, hogy a másik hajó, ahol tavaly dolgoztam, a Kanári-szigetekről tart éppen Olaszország felé, s most van az egyik váltási lehetőség. Azon a hajón három hónapos szerződések vannak. Én Katerinát váltottam le, aki mindig csak egy hónapra jön. Mert neki sok munkája van máshol is. Ő meg engem, miután januárban hazajöttem. Az lett volna mindenkinek a legjobb, ha januárban csak addig jövök haza, amíg a művésznő van. De nem ez történt. Nem tudták, hogy beválok-e, vagy sem. Ezért leszerződtettek egy másik zenészt szintén három hónapra. A szerződésem, tehát májustól szólt volna. Viszont az a kolléga nem vált be, s kirúgták. Így most hamarabb kell visszamennem, mert engem akartak. Hát ezért van ez a sebtében rohanás át fél Európán. Holnap már Napolyban kezdek. Valószínűleg eléggé fáradtan. Igy nem három, hanem négy hónapot töltök ott.

                Visszatérve ide, Amsterdam felé. Már többször is bebizonyosodott: ezzel a hajóval nincs minden rendben. Az áramhálózata hagy némi kivetnivalót maga után: megőrjíti a laptopomat, ugyan nem áll, de olyan, mintha állna a rendszer. Lehet, hogy nem szabványos váltóáramot produkálnak. A motorok elromlása, mind a négyé egyszerre. Már Murphyn is túlmutat. Reggel induláskor hatalmas csörgésre lesznek figyelmesek. Nagy nyüzsi, fél füllel hallom. Nézzetek be minden szobába, hol tört ki az ablak. Kicsivel később meglett a bűnös. Leesett egy tükör magától s eltört. Hm... Nem vagyok nagyon babonás, de ha otthon hagyok valamit és visszafordulok érte, akkor csak egy kicsit ülök le. Tényleg nem vagyok babonás... Áááá... Na jóóó, egy kicsit... Mindenkinek kell valami bolondság. Nekem több is akad...

                Fél órás tolatás után - gondolhatjátok, hogy vihogtam magamban - messze lesz így Amsterdam, nagy nehezen kijutottunk a belső kikötőből. Mivel elég hosszú a hajónk, ott nem tudnak megfordulni vele. Felemelték a hidat, kiálltunk a nagyobb csatornára. Hogy ez itt folyó, vagy mesterséges csatorna, nem tudom eldönteni. Rengeteg a zsilip, mind a kettő lehet. Most már zavartalanul utazunk Amsterdam felé. Remélem... Feltűnt még valami, miután elindultunk. Nincsenek meg az utasok - illetve volt egy pár, aki itt maradt - de a többi eltünt. Hát nem voltam rest és megkérdeztem. Mire a következő választ kaptam: hálistennek addig is nyugtom van. Na ja, így is fel lehet fogni. Két zsilippel arrébb vettük fel a csoportot, természetesen a hajóval vártunk rájuk, s az ebédjük nem egykor volt mint eredetileg tevezték. Sokkal később...

                A nap többi szésze a szokásos módon telt, zenéltem vacsijuk előtt, itt jött volna az a rész, hogy utána is. De nem jött, helyette csomagoltam. Mert ugye, amint kikötünk, már indulok is Párizsba.