Régi emlékek Huis Ten Bosch második rész

Nem csak a "Hollandiában jártam" mert azért eljutottam Japánba is. Az utak szűkek, itt minden kicsi. Mondjuk az emberek is. Csavarogni sajnos nem sokat tudtam.

 A főbejárat asszem ez a kép lemaradt.

Akkor az utcák, itt is fordítva van minden mint Angliában, vagy Cipruson. Eleinte nem tudtam hogy hova nézzek, amikor átkeltem az úton. Aztán jött a felismerés, hogy jobb mind a két irányba nézelődni, mert ki tudja? Ez a szokásom azóta is megvan, biztos, ami biztos. 

A kisváros, mert ugye nem mindig kerül a nagyvárosba az ember. Rájöttem, igazi kisvárosi gyerek vagyok. A következő városképeken, ami azért nem olyan mint Európában, lehet látni, hogy itt sem minden fenékig tejfel.

Itt is vannak lepusztult kocsik.

Nem csak kisváros van itt, van nagy is. Jelzem az egész sziget egy nagy településnek tűnik. Mindenhol vannak házak, hol kisebbek, hol nagyobbak. Nem igazán tudtam eldönteni, mi-hol kezdődik. Szerintem ők se nagyon tudják eldönteni. 

Egy reggel, amikor úgy döntöttem elmegyek Saseboba (vagy ki tudja, hova). Itt nem láttam olyan igencsak magas házakat. Nem is hiányoztak nagyon.

Az igazi bevásárló utca. Olyan hosszi', hogy nem látni a végét.

 Voltam hangszerboltban, vettem egy Korg zongorát. Meg egy tojáscsörgőt. A zonginak igencsak dögös volt az e-piano hangszíne. Csak a történet a tojásról szól.

Teljesen boldogan mentem vissza a szállásra, a hangszert kiszállítással küldték utánam. Kezemben a tojással, amit rázogat az ember, hisz azért van. Mint ovis csörgőzök, minden ritmika nélkül. Mert valljuk be, nem annyira egyszerű ezt használni. Szóval állok ott mint egy nagy gyerek, akinek egy csörgő van a kezében, a fülébe dugott zenével. Amit természetesen nem hall senki más. Rázogatom azt a vackot. Amikor realizálódik bennem, mit csinálok, úgy elkezdtem nevetni, hogy többen megcsodáltak. Majd nyugtázták magukban, ez bolond. 

Ilyen csodákkal utaztam. Ide-oda. 

Régi emlékek Huis Ten Bosch első rész

Ha már igy alakult, akkor ezt is megosztom veletek. Éltem ám Japánban is, vagy hat hónapot. Az, hogy hogy kerültem ki, igazán csak a véletlen műve. Elkísértem egy lányt az énekes meghallgatásra. Ott kiválasztottak zongoristának. A történetet most azzal kezdem, hogy már kint vagyok. Az utazásról annyit, hogy életemben nem utaztam még ilyen messze egyedül. Ki gondolta volna, hogy Japán kimondottan messze van. Na de annyira messze, hogy félúton kimondottan vissza akartam fordulni. 

                    A megérkezésem az éjszaka közepén volt. Hullafáradtan. Ide Huis Ten Bosch-ba.

Munkásszálló. 

Szerencsére saját szobám volt. Ami csak az enyém. Kicsi hűtőszekrény. Kicsi asztal. Kicsi minden, olyan japánosan kicsi. 

A munka a szokásos. Zongorázás megadott időközökben. Mindig csak harminc percet kellett játszani. Különböző hotelekben. De mindig csak harminc percet. Viszont egész nap bent voltunk a melóhelyen. Akadt, aki gyakorlással töltötte az időt. Mint például én, már csak azért is, mert a kollégáknak nem felet meg a zenei tudásom. Mondjuk meg is értem, sosem játszottam klasszikus zenét olyan szinten, mint ők. Szerintem nem is fogok... Egyesek főztek, más meg csak dumcsizott. Szal elvoltunk mint a befőtt. 

A "nappalinkban".

Amikor menni kellett, akkor jött valaki, aki azt mondta. "Ten minic deszü" (hangosan olvasd fel). Vagyis tíz perc van kezdésig.

Valaki elkísért bennünket az adott hotelbe, leültem a hangszer elé. Jött a jelzés, na most kezdhetsz. Harminc perc, pont. Majd jött a jelzés, hogy fejezzem be. Irány vissza a közös helységbe. 

Javarészt egyedül dolgoztam. Mondjuk néha az a szerencse ért, hogy nem egyedül kellett muzsikálnom

Japánban vagy nincs nyugdíj, vagy szeretnek dolgozni. Szerintem az utóbbi, de a sofőrünk több mint hetven éves. Mondta egyszer, hogy látta a villanást Nagaszakiban. Hát, én szerencsére nem láttam. Mindenesetre a kisöreg jó formát hozott. Hogy miért kellett sofőr kisbusszal? Mert a munkásszálló a folyó túlpartján épült. Ahova egy gyaloghíd, illetve egy kicsivel szélesebb híd vezetett. Ahol az autók is elfértek. Kocsival kb. tizenöt percre volt a munkahelyünk. Gyalog is. Eleinte én is buszoztam, akár a többiek, de a vége felé inkább gyalogoltam.

A park: Hollandia mása. Vagy pici Hollandia. Akár picit Hollandia. Illetve ha nincs elég pénzed elutazni Hollandiába japán létedre, akkor gyere ide, itt megtalálod amit akarsz. Ez azért jó erős túlzás, mivel már ott is jártam, így tudom mi a lényeges különbség: itt nincsenek kerékpárok.