Új élet kezdődött

Nem is tudom, hogy kezdjem. 2016 decembere: Mondjuk onnan, hogy szerelmes lettem. Hosszú évek magányának következtében, eléggé féltem belekezdeni valami újba. Amikor betipegett az életembe egy lány. S belészerettem. Lehetne ezt cizellálni még jobban, tudjátok mit? Elmesélem.

Karácsony volt, egy hó nélküli lucskos karácsony. Egy munkával teli, szürke karácsony, amit nem a tengeren töltök hanem Ráckevén. Úgy indult mint minden átlag karácsony, mivel ismét zenélni mentem egy hotel éttermébe, a barátomat helyettesíteni. Aki épp akkor költözött össze a barátnőjével, szóval boldog volt. Az volt az első karácsonyuk együtt. Az igaz karácsony. Tudom szóismétlés, tudom... Szóval: Szenteste, bent ülök az étteremben, a hangszerem társaságában. Boldognak tűnő embereknek zongorázok karácsonyi dalokat. Cserébe az evőeszközeikkel csörömpölnek, hangosan beszélgetnek, nevetgélnek, azok akik a telefonjaikat nyomkodják, észre sem veszik mi történik körülöttük. Nem egy nagy karácsonyi partit kell elképzelni, hanem egy szerény svédasztalos vacsorát. Egy szép étteremben. A félszolgálókkal ökörködünk, mint mindig. Már ha a szünetekben lévő dumcsizás annak számít... Lehetett már nyolc óra, mikor a recepciós, betipeg az étterembe, elsétál előttem, s bemegy a konyhába. Pár perc elteltével, visszafelé is eljátssza ugyan ezt. Bevallom elfogott valami vágy, hogy - Óh Istenem, de jó lenne még egyszer látni. Na nem mert megvakultam...
Mit tesz erre a sors, s a vonzás törvénye, vagy bármi amit ilyenkor mondani szokás. Másnap este, szintén ugyan ott, s ismét egy csodálatos vacsora elé nézve tenném a dolgom. De, és itt most jön a de. A recepciós lány, azóta már kiderült van neki neve is : Evelin, akit besétált tegnap este, most felszolgáló ruhában... Hm... Meghallgattatott! Egész este azt figyeltem, hogy sertepertél a vendégek között. Milyen kedves az emberekkel, még ha a háta közepére is kívánta volna az esés műszakot. Elmondta, reggeliztetni szeret. Az este innentől hamarabb telt nekem is, volt miben gyönyörködnöm. Ha már a vendégeket nem zavarom a zenével, akkor a vendégek sem zavarhatnak engem. Egyszóval azt figyeltem ahogy Evelin mozog a pályán. Ügyeskedik, mosolyog, tipeg s csak úgy is... Volt valami kisugárzása, amit magával ragadt. (Ez azóta is tart)

Harmadik estém is unalmasan telt el, ismét az első estés érzés. Unalmas, karácsonyi dalok, még jó hogy évente csak egyszer van, mondjuk úgy is melóval töltöm. Szóval mind egy is. A vendégek ismét a húsgombócba temetkezve, s én meg valami francia sanzonba. Mikor ismét eltipeg előttem a csoda. Hm... Jött a vacsorájáért. A srácoktól megtudtam, hogy Evy (már csak így) egyedül van. Mondták... meg még sok minden mást is ami nem publikus, bár nem is titok, mindenesetre nem a történetem szerves része. Egy szünetben erőt vettem magamon, s kimentem a recepcióhoz, s randevúra hívtam. Ha nem is azonnal, de kikosarazott. Olvasóim, itt gondolhatnátok, hogy vége a történetnek, de ennél nagyobbat nem is tévedhetnétek. Nem adtam fel, mert nem vagyok az a feladós típus. Elhívtam még egyszer. Ismét kosár lett a vége. Valami piszlicsáré okkal. Na de három a magyar igazság, ha nem jössz el vacsorázni akkor menjünk reggelizni, hisz este úgy is dolgozunk. És igent mondott. 
Egy szerdai reggel találkoztunk a piacon. Egy kis csatangolás, reggeli a parton, majd helyi kávézó. Kiderült, szereti a kávét. Sőt még egy barista tanfolyamot is elvégzett. S csak mesélt, mesélt mesélt. Én meg hallgattam. mint diák a tanárját. (Néha én is tudok csöndben maradni... néha... mondjuk nagyon nehéz... de tudok... nem is hiszitek el mennyire nehéz...) Csodás volt az első randink. Majd következett a második is. S így ment ez napokon át. Nap napot követett, szó szót. Úgy döntöttünk, hogy megosztjuk egymással az életünket. És én tettem neki egy ígéretet. (Többet is, volt olyan amit nem tudtam betartani, s azóta is röstellem magam.) Ha megvársz, elveszlek. Mert hogy az történt, megkértem a kezét. Volt még egy nyolc hónapos szerződésem amit nem mondhat vissza az embert. (Illetve de, de akkor többet nem is megy külföldre dolgozni az tuti.) És képzeljétek, megvárt. Ui a többit már tudjátok, aki a másik közösségi médián keresztül követ az tudja...

Cadiz

Itt már jártam, meg kell mondanom, legutóbb is elvarázsolt a hely. Most újra. Reggel viszonylag korán kisétáltam, egy rendes vendéglátóipari egységet keresve, hogy netezzek, s megosszam a marokkói élményeimet. Szerencsére viszonylag hamar találtam egy erre alkalmas helyet. Természetesen fotóztam közben. Mivel itt már jártam, így most nem mentem templomba, csak egy cortádóra vágytam. 

Most nem ott kötöttünk ki, ahol legutóbb, bár ez a kikötő hatalmas: több kijárattal rendelkezik. Szerencsére a város nincs messze.

Marokko

Sokkot kaptam. És tényleg. Safi a világ halszagban legbüdösebb városkája. Mondjuk, szeretem a friss halszagot - ha friss. Sajna, ez nem olyan. A vendégeket elvitték kirándulni, egy laza tizenegy órás körre. Akkor irány a part, reggel. Már tudom, hol forgatták a Sirályok című filmet. A kikötő meseszép. Hm. ekkora túlzást már rég írtam le. Igen, a képen az ott sirályszar. 

Hej, halászok, halászok. Mi is - csak nem kiabálunk...

Ok, Afrika. Értem azt is, hogy koszos, csak azt nem, hogy miért jöttünk ide...

A piacbejárat. Ami utána következett az még szörnyűbb volt.

 Ez maga a piac.

Ennyi elég is volt, mindehhez egy olyan iszonyatos bűz, hogy napok után is érzem az orromban. Az a zöld biztos valami nagyon egészséges anyag. 

Akkor még azzal is szembesülnöm kellett, hogy a mobilneten letiltották a voip-hívásokat.  

A második kikötő Casablanca. Mivel már elment a kedvem az egésztől, így itt ki sem mentem a hajóról. Mondhatjátok, hogy majd megbánom. De nem, ezt nem fogom. Szóval Casablanca, ahogy láttam.

Ugye szép? Biztos bennem a hiba. 

Na, de Tanger: itt meg már jártam. Most nem mentem nagyon messzi, mindössze a vámmentes boltba.