Vannak napok, amikor üvegből vagyok. A Kistehén Tánczenekar remekbe szabott nótáját
hallgatom: Egyszer mindenki hazamegy. Hát, nem mintha számolnám a hátralévő
napok számát, de. Ha azt mondom, hogy túlvállaltam magam akkor panaszkodásnak
tűnne, pedig ez egy egyszerű tény. Nem vagyok már húsz éves, ahogy nemrégen
hallottam: - az anyjuk köcsögit, milyen jó ezeknek a húszéves jányoknak. És
tényleg. Nadenempanaszkodom. Így, egyben.
Mert hát végül is azért itt egész jó. Leszámítva a
szabadnaptalanság, egyhangúságát. Ami némi vendég-cserélődéssel társul, jobb
esetben hetente. Aztán akadnak a hosszabb utak is, amikor az én repertoárom is
szinte végesnek bizonyul. Mondjuk nem, de majdnem. Aztán amikor épp nem alszom, vagy dolgozom, megpróbálok annyit felfedezni a világból, amennyit csak lehet.
Gondolnátok, hogy ez nem is olyan egyszerű? Mert hiába egy tengerjáró, napi szintem
más kikötő, az élettér képes nagyon hamar beszűkülni. Tudok olyan
hajóslegényről, aki a hajóról sem ment ki, sőt: a fedélzetre sem jön fel. Amikor csak tehetem, kirángatom magam a kabinból, s irány a part. Képes lennék belesüllyedni én is ebbe. Szerencsétlenségemre, ma egy olyan nap van,
amikor nem tudok kimenni. Itt nincs látnivaló séta-távra, ez legutóbb kiderült.
Ilyenkor szoktam alvós napot tartani. Kínomban. Vagy olvasni, vagy filmet
nézni - mondjuk, ez utóbbit csinálom a legkevesebbet. Szóval kiültem a személyzeti
dohányzóba, ahol szerencsére nem fúj a szél ma.
 |
| Canakkale, az unalmas kikötő. |
Olyan nagyon, mint egyébként
szokott. Gondoltam csinálok valamit, amit már rég: írok. Annyi minden történt
velem, a javát megosztottam már többször is. Merre jártam, mit csináltam? Most a
terveimet próbálom meg leírni.
Még a télen találkoztam egy jánnyal, aki elrabolta a
szívemet. Hát, ez van. Boldog vagyok. Mert ilyen csodában már régen volt részem.
Reményem szerint nem kell többet keresnem az igazit. Megvan. Nevesítem: Evelin.
Egy csodálatos teremtés, kétszer is képes volt miattam két napot utazni -miattam. Csak azért, hogy együtt legyünk fél napot összesen. S az a két félnap
volt a legszebb az egész nyárból. Mindkétszer Athénban találkoztunk, hogy
pontos legyek Pireuszon. csavarogtunk egy jót. Egy kis közös emlék…
A tervem a következő: hazamegyek - otthon maradok. Persze
ez terv. Mint tudjuk, a tervek mindig a megvalósítási fázis közepén szoktak
elbukni. Egyelőre, optimistán állok a dologhoz, azt gondolom menni fog.
Pest, a városi élet.
A többi meg kialakul. Addig is a hátralévő napok beszámolói folyamatosan
jönni fognak. Továbbra is fotózni fogok, amiket itt, vagy ott megosztok Veletek.
A többi majd kialakul.