Ismét hegyet másztam, mert megint elkapott a hegymászhantnék.
Na jó, ez így, ebben a formában nem teljesen igaz. Az történt, hogy a várrommal már régóta szemezgetek. Most tudatosodott bennem, hogy ez az utolsó lehetőség ennek a megtételére. Tehát reggel megint elcsodálkoztam, hogy itt még sosem jártam. Majd kishajóba be - rémlett a dolog, te itt már jártál, itt akartál felmenni a várromba. Akkor irány. Pechemre két laptop a táskában, mert rendszert frissíteni indultam, na de másképp alakult.
A cél a hegytető. Innen nem látszik magasnak, de remélem elhiszitek, hogy az.
Csodálatos idő. Nem túl meleg, nem túl hideg. Pont olyan, amilyennek szeretem.
A szinte tükörsima vízfelület a ritka kivételek egyike.
Az első kishajó, ami kimegy a partra, szinte üres. Marina van még, meg egy utas a kishajó személyzeten kívül.
A part. S irány fel a hegyre.
Ezen a járdán lehet eljutni a várig. Ami azért rendes emelkedős. Ennyi súllyal, ami a hátamon van, bármilyen emelkedő igencsak meredek.
Belül elfogy a járda, jön a murvás rész.
Ha megtaláltátok az őszikét a képen, szóljatok. Van rajta.
Ami lentről annyira nem tűnik magasnak, az fentről igencsak az.
Hopp, elfogyott a fal. Akkor most kamera elrak, meg minden, mert itt azt hiszem, mindkét kezemre szükség lehet.
Túljutottam az akadályon.
Ezért a kilátásért másztam meg a helyet.
Meg ezért. Jé ott jöttem felfele.
Megérdemelt kávé, mint jutalom.
Napocska lassan lemegy, műszakom még csak most kezdődik.
