Hosszas vándorlás után kikötöttünk Ráckevén. Úgy nézett ki, hogy a család ismét összeáll. Köszönhető annak, hogy szüleim nem éltek egy ideig együtt. Itt ismét minden rendben volt. Mivel nem volt zongorám, s szerettem volna zenét tanulni, Ápulóm beíratott a Ráckevei zenesuliba, harsona szakra. Miért arra, azt a mai napig nem tudom. Hamar kiderült, hogy ez a hangszer nem nekem való. S kerestek nekem valami olyat, amit könnyebben meg tudtam szólaltatni. Azért a klarinétot, mert akkor hamarabb meg tudok tanulni szaxofonon. Persze nem tudtam. Mindenesetre a klarinét tetszett, mivel a Móriczban tanultak nem tűntek el nyomtalanul, így a zeneelmélet könnyen ment, már csak gyakorlati tapasztalásra volt szükség. S viszonylag sokat gyakoroltam, heti két órát a suli előtt... Az ottani általánosba illeszkedtem be a legnehezebben. Tizenkét évesen már semmi sem olyan egyszerű, mint azt gondolnák az emberek. Mindenesetre itt is akadt meghatározó ember az életemben, Mester József, akivel a logikámat edzettük, és rengeteg szendvicset ettünk...
Lehettem már tizenöt éves amikor kiderült, a klarinét nem bizonyul annyira jó barátnak, mint a zongorám, s az otthon található szintetizátort nyúztam. Persze nem a klasszikus darabokkal, hanem könnyűzenével. Aztán egyszer elmentem Ápulómmal a helyi klubba fellépni. Bár ha azt mondom, hogy a Lépcsős kocsma, akkor mindenki érteni fogja, és ismerni is. Szinte minden este szólt a zene. És én klarinéton játszottam. A vendéglő egy, a vendéglátásra alkalmasnak alig mondható helyiségből állt, mert kicsi volt, büdös, ráadásul meleg volt a sör... A vendégek szerették az apa - fiú duót, s abban az időben ismerkedtem meg a vendéglátózás minden szépségével, s tettem szert szakmai gyakorlatra. Már tudom, hogy sokkal hamarabb össze tudtam pakolni a hangszert, mint Apum a szintetizátort, s mivel a kocsmától alig két percre laktuk, így már rég aludtam amikor ő még csak hazaért...
Akkor történt, hogy meghívtak bennünket Jugoszláviába egy esküvőre vendégnek. Mivel tudták hogy zenélünk, így megkértek bennünket, arra hogy sátorállítás napján zenéljünk, meg sátorbontás napján is. Három napos lakodalom, háromszáz fős vendégsereg és a Szivárvány zenekar. Még reggel kilenckor is táncolt a nép. S nekem a harmadik napom Apósom volt... Szép idők voltak...
Sajnos, nem tanultam meg rendesen klarinéton játszani, de kb nyolc évig játszottam rajta mégis. Ha egyszer lesz kedvem meg időm, akkor előveszem a hangszert és feljátszok egy dal, csak az emlékezés kedvéért.