Filléres Emlékeim: Isztambul

Hát, ide is eljutottam végül. Megérkezésem napján nem volt a lehető legjobb idő:

Mondjuk mire is számíthattam volna, a két napos vihar után. Esik... Engem annyira nem zavar, nem mehetek ki a hajóról. Majd holnap. Addigra kisüt.

Majdnem, mindenesetre elég közel állt hozzá. Irány hát a város. Kijutni a kikötőből viszonylag könnyen ment. Csak azt kellett megnéznem, mikorra kell visszajönni. Ugyanis itt csak fél napot lehetek kint, egyik nap délelőtt, a másikon délután. Reggel kilenc. Csípős hideg. A vastag kabátom elég védelmet nyújt, szél sem lengedez.

Ami meglepő, hogy tisztaság van. Nem tudom jártatok e már erre, mindenesetre én pozitívan csalódtam Törökországban. Igaz, ami igaz: itt is vannak lepukkadt házak, de az utcák ahhoz képest tisztán tartottak. Nincs szemét. Lehet, annak köszönhető, hogy ez kimondott turisztikai övezet. Ilyet még máshol nem tapasztaltam. Ahogy a napocska jött feljebb, a kedvem egyre vidámabb lett. Mondjuk nekem aztán panaszra egy cseppnyi okom sem lehet. Jó zene, jó idő, jó fényképezőgép. Mi kellhet még ennél is több?

A színes lépcsők

Belül fa nő

Akadémia

Villamoson

készül a reggeli

Sultanahmet Camii

Ayasofya

Sultanahmet Camii

Ayasofya

Kirándulásom célja a következő volt: ide eljutni. Rövid séta után villamosozás - jut eszembe, a villamos nem jeggyel megy, hanem műanyag, érmével. Olyan, mint a játékérme. A célnak megfelel, egy érme négy líra. Hat megállót jöttem vele, szerencsésen megérkeztem a célom közelébe. Legközelebb a szultánpalotába megyek.

Ayasofya: Az épület a világon egyedülálló. Ha valakit érdekelne az épület, az itt bővebben olvashat róla: Ayasofya. Most az én szememmel. Már tévében láttam róla egy elég részletes bemutatást. Akkor is megcsodáltam, hogy milyen nagy. Valóságban még nagyobb. Nem is igazán tudom hasonlítani a méreteit semmihez. A régmúlt ragyogása már megviselte itt-ott. Ettől még felemelő élményt volt bejutni. Mondjuk egy sort zsörtölődtem a bejáratnál, mert kivetették a kameraállványomat. Kézből kellett fotózni - nem mintha úgy nem menne. De azért mégis... Ja, és harminc líra a belépőjegy.

Meghökkentő, hatalmas, fantasztikus, szóhoz sem jutok. Már csak azért sem, mert nincs kivel trécselni. Jé, csajok...

Mindenhol tisztaság, pedig azt gondoltam - de tényleg - hogy olyan lesz, mint Görögország...

Egy kis kitérő a parkba.

A török hangszer.

Valahol betértem egy fényképezőgépeket áruló boltba, és beruháztam egy zoom lencsére. Azért ez hiányzik a mostani gépemből. Valamit - valamiért.

Vasútállomás

A városi élet

No, oda majd legközelebb megyek fel!

Ide, hogy pontos legyek.

Itt a hugim biztosan jól érezné magát!

Még ilyet sem láttam máshol, bár nem kizárt, hogy létezik. Felül pecáznak, alul étterem. Na ez eddig ok, de ha halat fog valaki felül, akkor azzal jól pofán vágja a lenti vendéget? Vagy egyszerűen, leszedi a pincér a halat, s berohan a konyhára és azt szolgálják fel? Kapást nem láttam, pedig érdekelt volna, hogyan oldják meg...