Reggeli lázban égés, partraszállás ügyéből kifolyólag. Mikor is közlik velem:
- Te nem mehetsz a partra, mert itt nem a saját kishajónk viszi ki az utasokat. Egy óra harminc és öt óra között nem járnak. Neked meg ötkor kezdődik a délutáni program. Hát képzelhetitek, hogy elszontyolodtam. Gondolom mondani sem kell nagyon. Megörökítettem a kikötés pillanatait. Azt hiszem ezt még sosem tettem meg eddig.
Hát mit van mit tenni, megyek muzsikálni. Már hogy ebédhez mert még viszonylag korán van. S ma nem is deles az ebéd. Kicsit korábra hozták. Játszogatok magamnak, ahogy szoktam. Mit sem törödve a körülöttem levő üres teremmel. Jön a főnökasszonyom:
- Mehetek ki.
- Ki? Én? Hova? Hogyan?
- Ne aggódjak, az uzsit átrakták fél órával későbbre.
- Szuper.
Egy ebéd még belefér. Nyugisan megebédeltem. Majd felraktam a hangszert a délutáni műszakhoz. S irány a kishajó.
Nem nem ez a kishajó, ez mindössze ott parkolt.
Szerencsére nincs messze a part. Ezt már onnan lőttem.
Megtudtam szamárháton is fel lehet jutni, mondjuk nem igazán akartam kipróbálni. Én inkább a kényelmesebb megoldást választottam.
Végül is ezzel mentem fel a hegyre. Hát nem sokkal egyszerűbb?
Jajj ott a hajóm, nem a közelebbi, a távolabbi. Amikor kiszálltam mintha közelebb lett volna. Sokkal...
Nem mintha pánik lenne, de valami hiányzik. Hol a hajó? De most tényleg?
Konklúzió: Aki volt már Görög szigeten, az tudja, szinte mindegyik egyforma. Rengeted turista, drága éttermek. A boltokban sem különb a helyzet. Legalább a kilátás pazar. A hajónk meg azért tűnt el, mert nem akartak kikötői díjat fizetni, gondolom. Tesznek egy kört, majd visszajönnek. Ha mondjuk olyan az időzítésük mint szokott, akkor késve...
Túrista