Délutáni Cangázás

        Mielőtt belevágok a cangás történetbe, megemlítem, hogy délelőtt ismét sikerült megállni egy olyan helyen a hajóval, ahol eddig soha. Ez is egy kompkikötő, s az ég-egy-adta-világon semmi, de semmi látnivaló nem akadt. Na jó: nyilván már az a tény, hogy egy komp helyén parkolunk, az elég különös. A vendégeket reggel kiraktuk a partra, alig maradt pár ember a hajón. Annyi időm sem volt, hogy sétáljak egyet. Talán mindegy.

Az érdekesség, hogy láttam egy horgászt...

        Délután Vhar. Ahol mát többször is jártam, s a kedvenc kocsmám pincére már meg sem kérdezte, mit hozzon, csak hozta. A vár üres tekintetével bambult az őszi tájra, velem egyetemben. A kikötő, ahol eddig zajlott az élet, most szinte pangott az ürességtől. Meglepő volt, hogy nem nyomorog az ember fia. A cangások beérték a hajót, így nekem vissza kell menni. Kis kikapcsolódás, a parton rövid internetezéssel egybekötve. Ahogy az szokott lenni.

Ebéd előtt némi muzsikálgatás - nem mintha nagyon zargatnék vele valakit. De ez már csak ilyen: a cd funkcióm miatt fizetnek - ez így jó.

    Kölcsöncanga.

       Elhívtak kerékpározni. Mondom: miért ne, hiszen időm mint a tenger. Egy Bike Friday-t kaptam kölcsön. Így lehetőségem adódott oda is eljutni, ahova eddig soha. A canga mindenesetre hihetetlen. Piszok könnyű, alig több mint tíz kiló, felettébb gyors. Nem vagyok egy félős csávó, de többször fékeztem hogy lassítsak egy kicsit. Úgy látszik, ahogy öregszem, egyre jobban zavar a sebesség... Mindenesetre mindenki jót derült azon, hogy cangázni megyek, bár volt benne némi: "utállakaszabadídődmiatt"... és "egyébkéntismiazhogytecsakúgyésénnem"? Na mindegy, ez az ő bajuk s nem az enyém. Cangára fel.

Átkerékpároztam az öböl túloldalára, ami gyalog azért felettébb messzi lett volna, de így nem jelentett akadályt a távolság.