Üdv. Az első
héten sok időm nem volt, reggeli gyakorlás, próba, játszás. Bár lett két
szabadnap is, de úgy elszaladt, hogy észre sem vettem. Még több gyaloglás. A kialakult rend pedig a
következő. Hétfő és kedden, a kávézó előtt a szabadban. Szerda szabadnap.
Csütörtök, péntek, szombat, Mafasca Discó. Vasárnap pedig egy kisebb utazás vár
ránk, mert a sziget másik végén leszünk, egy eddig még ismeretlen helyen. A
banda kezd összeszokni, minden féle téren. Természetesen mennek az érceződések,
oda-vissza. Bár példát nem fogok felhozni, de el tudjátok képzelni.
Így indult a
hét, minden rendben van, s mindenki tudja, mikor kell hol játszani. Nem ez
történt.
A második
szabadtéri játszáson is túlestünk hétfőn, tanulva a múltkori esetből, inkább az
étterem mellé pakoltunk be. Viszonylag
kis helyre, egy vonalba.
 |
| Mafasca Band |
Most már több eszünk volt, mint a múltkor, s nem
hagytuk magunk rábeszélni a tér közepére, a huzatra. Mert, hogy ott jobban
látszunk, ami igaz az igaz, csak hideg ne lenne. Nyilván minden viszonyítás
kérdése. Itt a tizenöt fok is hidegnek számít, ami társul némi szélmozgással,
kellően kihűl a kezem. Szal az étterem
előtt… Azért jó ez így, mert lényegesen szélvédettebb. Tény, aki az első
asztalnál foglal helyet, azzal akár kezet is tudok fogni, ha nagyon, akarok.
Természetesen itt is lábujjhegyen muzsikál a zenekar… Játszunk minden féle fűt
fát. Van, amit csak mi ismerünk, s van olyan is, amit mi se… Egynéhány jazz
standard átalakításra került, groove-t kaptak. Amit természetesen a dobos
kolléga nem kedvel annyira, mert a réti játékot le kellett csökkenteni. Itt nem
lehet fűt fát játszani, nekem sem. Szigorúan alap harmónia, csak ha szóló van,
akkor lehet egy kicsit lazítani, fagyott ujjakkal… Tényleg jól szólunk.
Szerda volt
egy érdekes nap. Annyi minden történt velem. Voltam fotózáson, illetve oda jött
egy fotós. Este hétre, majd fél nyolcra, nem-nem én tudom rosszul, fél
kilencre… Jött oda, közben rájöttem útálok várakozni. Már kisgyereknek sem volt
türelmem, ahhoz, hogy ott üljek és semmi se történjen. Felnőttként meg még
annyira sincs. Késet emberünk, s látszott rajtam, nem vagyok ettől boldog.
Próbált több körben bocsánatot kérni, persze nem sikerült neki. Nem beszélek
spanyolul. S már csak azért sem akartam megérteni, amit mond. (A csoportfotózás
miatt kések, a Németek alig akartak sorba állni…) a Mafasca Discoban volt a
fotózás, s már nagyon kíváncsi vagyok, mikor fogjuk megkapni a képeket. Elvileg
hétfőn, na, az már elmúlt. Készült mindenkiről, egyéni és csoportos kép. Még
egy gitárossal bővült a zenekarunk, erre az időre. Azt hiszem Steeve-nek
hívják. Vége a fotózásnak irány haza. Hangszer hátamra, indulás.
Mint tudjuk,
főleg azok, akiknek van hangszerük, ami szintetizátor. Nem könnyű, ellenben
nehéz. Tokkal együtt tizenöt kiló. Kedves olvasó most látom, elgondolkozol, mi
az a tizenöt kiló. Egy Közepes Tesco bevásárlás. Igen ám, de azt jobb esetben a
kocsiig viszi az ember, addig én ezt kb. három kilométeren. „Fáradtnak tűnsz,
mintha nem a régi volnál” mondhatná nekem a kocsmáros, ahova betértem útközben,
dobni egy sárgát. Munka végeztével rögtön folyadékpótlás, nehogy már szomjasan
menjek haza. Már tudom a sört spanyolul. Servesa. Férfiember ne igyon má vizet,
merült fel bennem ez. Tudnotok kell, nem szeretem a sört. Még a szagát sem
bírom, de ez annyira jól esett… Közben elővettem spanyol tudásomat. És kézzel,
lábbal elmagyaráztam mi van a nagy táskában. Mivel azt kérdezték tőlem mi az. ¿Qué es
lo? Akkó játszó rajta. Jó, mit árthat. Az amúgy üres helység, viszonylag hamar
megtelt. Aminek a kocsmáros felettébb örült, mert onnantól kezdve nem ürült ki
a poharam. Ami nem annyira vicces. Ittam egy kortyot, s újra teli lett, addigra
amíg megint ránéztem. Lesz, ami lesz, inni kell, ha meghalunk is. Lett… és jött
egy gitáros. Juan. Kiderült valami menő csávó itt a szigeten, s egész jól
játszik. Sőt nagyon jól játszik. Onnantól meg volt a program, kísérni egy
ismeretlen gitárost, ismeretlen számait. Inni a ki nem fogyó pohárból. Nagy
feladat. Nagyjából, a harmadik dalnál érezte nem fog ki rajtam. Pedig akart. A
nyelvtudásom egyszerűen hihetetlen, arányos az elfogyasztott sörmennyiséggel.
Én úgy éreztem, hogy egyenesen, így pár nap elteltével már tudom, hogy
fordítottan… Juan a tulaj öccse, mint kiderült. Azért került elő, mert ilyen
zenét még nem hallotta tulaj, s felhívta jöjjön. Jött, amúgy a főnök is
gitározgat. De az öccse egész jó. Hajnali kettő fele kisebb hangoskodásba
torkollik az este, mikor is én jó muzsikushoz híven, azonnal elraktam a
hangszeremet, ha netán kocsmai verekedés törne ki… A két tesó összeszólalkozott,
méghozzá azon, legyen zene tovább vagy se. Nem vártam meg a vita végét. Többen
próbáltak nyugtatni, itt ez normális beszélgetési hangerő. Gondoltam, amíg
„beszélgetnek” addig én elsétálok. Hát nem. S mivel Juan nem ivott, még eleget
mondta, hogy elvisz egy hatalmas partiba bennünket. Mert közben két német
turista csatlakozott a kis csapathoz. A helyszín megközelítése ismerősnek tűnt,
jé ebben az utcában lakom. De jó nem kell gyalogolni. Aztán elsuhantunk, a ház
előtt, s tettünk még egy kört. És ismétlés. Jé ebben az utcában lakom. Valahol
az utca végén parkolás, hozom a hangszert. Gyalogosan megyünk a parti
színhelyére. Ami az utolsó nyitva tartó kocsmát jelenti. Persze, ezt nem
annyira nagy parti, mint ahogy Juan leírta. Reggel értem haza, kettő és három
között. Egy szerencse akad ebben, az utolsó vendéglátó ipari egység, ami itt
nyitva van éjszaka, az a házunkkal szinte szembe található. Innen igazán
könnyedén hazasétáltam.
Másnap
kimatekoztam, az elfogyasztott sörmennyiséget, meglepődve tapasztalta. Négy
piccolo-nál nem ittam meg többet, az egész este folyamán. Csak akkor többnek
tűnt, s mivel nem volt bennem vacsora, így meg pláne… Fejfájás nem volt.
A Discóban
éjszaka játszunk tizenegy órás kezdéssel. Csütörtök, péntek zavartalanul telt.
Reggel számtanulás, este meló előtt egy kis próba, aztán zene. Szombat, mivel
nem voltam túl jól, így délután lefeküdtem aludni egy kicsit, majd hatkor
ébresztenek, menni kell zenélni. Persze, de hol van még a kezdés időpontja. Nem
most kell menni. Mert kint játszunk a szabadba, este héttől. Az esélytelenek
nyugalmával indultam, neki a készülődésnek. Tudtam ebből nem lesz pontos
kezdés. És tényleg. Odaértünk Petivel, aki végigduruzsolta az utat. Hihetetlen,
de vannak emberek, akik még nálam is többet tudnak beszélni. Összeraktuk a
cuccot, amennyire tudtuk. Megérkeztek a többiek is. Persze fél nyolc körül
kezdtünk. És a hidegzuhany. Itt most készen vagyok, akkor mehettek a discóba.
Persze - persze… na, jó. Összepakol, bevisz, összedugdos, megszólal.
 |
| Viktor a főnökünk |
A főnök
hozott nekünk pizzát cserébe, mégis csak hosszú műszakon vagyunk, vagy mi a
szösz. A többiek, már régen kibuktak, mire én elkezdtem nevetni. Hogy egyikőjük
sem volt még egy Flóri szervezésű lagziba, ami déltől másnap reggelig tart… Nem
azt jelenti, hogy nem fáradtam el, legfeljebb kevésbé, mint a többiek.
Vasárnap a
kertbe játszás, odaér időre. Bepakol, majd elkezd játszani. Akkor jött a Tenkes
kapitánya Steeve személyében, s kérdi, mit csinálunk mi itt. Hát a
fesztivált. Kiderült, hogy nem nekünk kellett volna játszani. Mert a gitáros
kolléga, másfél éve minden vasárnap és szerdán van. Így hát napot cseréltünk
vele. Hétfőnk lett szabad.
Hát így
alakult a hetem. Minden rendben volt, mindenki tudta mikor hol kellett
játszania.