Jazz Club

Reggel ébresztőre ébredek. Megbeszéltem még kedden, Carlossal, aki nem Santana. Viszont ennek ellenére jól gitározik ő is. Együtt megyünk Puero de Rosalioba. Így nekem nem kerül költségbe az odajutásom, meg a visszajutásom sem. Mert odavisz, meg visszahoz másnap. Reggel hétkor kelek, s fürdés készülődés. Táskába bepakolás, leellenőrizni mindent, hogy meglegyen. Majd csöng a telefonom, hogy hol vagyok. Mondom még itthon, mert ugye fél kilencet beszéltünk meg, és addig van még tíz perc. Igen igaz, csak azt beszéltük meg, hogy húszkor hívlak. Megfog cucc, leballag. Carlos a ház előtt vár, egy kicsit fáradtan. Nem egyszerűen volt látványos a fáradság az arcán, hanem olyan keményen…

Berakom a cuccaimat a kocsiba, s irány a város. Nincs valami szép reggelünk, ugyan is Kalima van. Ami azt jelenti, hogy a Szaharából átfújja a szél a homokot, s ezt nem viseli valami jól a szervezetem.

Napocska nem látszik a homoktól...

Egy darabig az óceán partján haladunk, majd a sziget közepe felé vesszük az irányt. Felettébb kanyargós, szűk kis úton. Raliversenyzőket megszégyenítő tempóval. Közben beszélgettünk zenéről, arról mikor jöttünk ide ki. Milyen terveim vannak, otthon a családról. Arról, ha alkoholt iszik, akkor kitűnően beszél minden nyelven. Mondjuk a spanyoltudásom, nekem is egyenesen arányos az elfogyasztott Cubalibre mennyiségével… Mikor azt mondja, itt rövidítünk egy kicsit. Letértünk a főútról. Egy mellékútra.

 

  

Aminek a minősége természetesen hagyott némi kivetnivalót maga után, mivel földes úton jártunk. Mit van mit tenni, erre rövidebb… Rövid autókázás után végre elértünk a Marsra. 

A Mars

És tényleg volt élet a Marson, mert az a kőfal nem véletlen került oda...

Marsi növények.

Vörös kövek ameddig a szem ellát. Semmi más ezen kívül… Mikor visszaérkeztünk a földre, egy kis városkában megálltunk reggelizni. Ami azért volt érdekes, mert mindent ott termelnek. És isteni finom kenyérkéjük volt. Azért becézem, mert itt inkább kicsit zsemle méretű kenyeret fogyasztanak az emberek. Olyat, mint otthon, nem sokat láttam eddig. Reggeli, kávé, újra úton.

Megérkezünk Puerto Rosalioba. A zeneiskola a cél állomás. Ott fogok próbálni a többiekkel. Kiderül, hogy csak ketten leszünk a gitárossal. A dobos kolléga tanítani van. Nem tud jönni, csak suli után. A parkoló, a kikötőben volt. Ami szemben található a zeneiskolával. Hangszer megfog, s elindulunk most már gyalog.

 Táskámat, amiben a ruháim voltak, bent hagytam a kocsiban, hiszen arra nincs szükségem. Átballagunk a sulihoz, mikor nagy büszkén mutatja Carlos, nézd, itt van a plakátotok. Az egész városban több helyen is ki van rakva.

Föl az emeletre, lepakol. Gitáros kolléga egy kicsit késik. Amin én már meg sem lepődök, mert itt ez a szokás. Személyesen még nem találkoztam vele, előtte. A hírét viszont már hallottam, láttam róla néhány videót is. Amikor is megállapítottam magamban, nagyon rendben van a dolog… Szerencsére nem váratott magára sokat.

 Lerry egy vidám fickó Venezuelából jött ide, s három szép lánya van. Ezzel büszkélkedett el. Kérdezte nekem van e gyerekem, én meg a két macskám fényképét mutattam meg neki… Miután mindketten összeraktuk a magunk kis hangszerét, egy gyors hangolás. Majd mondja:

- Játszunk Bluest.

- Rendben.

- Akkor úgy kéne kezdeni a nótát, felütés harmónia, két negyed szünet, harmónia. Negyed szünet harmónia…

- És ez egy konkrét dal, vagy improvizáció?

- Improvizáció.

- Szerintem inkább konkrét dalt kéne játszani, amit esetleg ismerünk mind a ketten.

- Igen, úgy könnyebb lesz a dolog…

Miután mindezt jól megbeszéltünk. Elkezdtünk egy egyszerű kis blúzocskával, kísérletezni. Nem is blúzocska volt, inkább ingecske...  Természetesen, hamar megvolt az összhang, onnan már simán ment a dolog. Összeállítottuk a repertoárt, aznap estére.

Vidám nóták...

Közben beiktattunk két kávészünetet, és végigröhögtük az egészet. Régen éreztem ilyen jól magam, felszabadult önfeledt muzsikálás… No stressz, no para, nem volt olyan, hogy ott nem ez a harmónia, vagy basszus. Fél négy felé, befejeztük a próbát, s elvitt Carlosék házához. Hiszen, ott lesz a szálásom éjszakára. Megebédelünk, Carlossal. Mondja, hogy érezzem otthon magam. Neki mennie kell tanítani, a zene suliba. Ha aludni szeretnék, ott a szobám. Ha tévézni, akkor a nappaliban megtehetem. Mondom úgy se sokat bambultam mostanában a tvt, elnézegetem egy kicsit. Tényleg kicsit… Nem telt bele öt percbe sem, elaludtam. Mivel meg volt beszélve hogy fél nyolcra jön értem. Így az órámat természetesen beállítottam, ha elaludnék, akkor se legyen semmi baj. Még jó…

Újra autóban, most már a Jazz koncert helyszíne felé.

Kaptam egy x állványt, persze nem volt valami stabil. Kezdem megszokni a billegő hangszeren való muzsikálást... Szólóknál volt egy kicsit zavaró a dolog. Összepakoljuk a cuccot, természetesen segítek behordani a kocsiból a kellékeket. Itt ismerkedtem meg Leóval. Ő a harmadik tagja a triónknak. A zenekar is az ő nevét viseli. Leo egy Cubai dobos. Vele nem igen tudtam beszélgetni, a kommunikációs csatornánk nem éppen közös. Természetesen a zenén kívülire gondolok. Mivel azonban Lerryvel tudok szót érteni, így nagy gondok nem voltak.

A kilenc órás kezdéssel egy a bibi. Focimeccs van. Itt az szent, és sérthetetlen. Főleg ha spanyol csapat játszik. Ha már ennyi időnk van a meccs végéig, összeírjuk a következő szerdai repertoárt is.

Amiben már rendesen tanulandók is vannak, csak hogy egyikünk se unatkozzon. Olyan idegesség, izgalom jött rám. Amit már nagyon régen nem éreztem. Mire Jerry megjegyezte, hogy innom kéne valamit, hátha attól elmúlik. Nem múlt… Végre elkezdünk zenélni. 

Megint az a jóleső érzés tölt el. Ami ki is ül az arcomra, végig mosolygom, röhögtem az egészet. Olyan emberekkel zenélek együtt, akik elfogadnak, megbecsülnek. Nem is hinnétek, mennyire fontos tud ez lenni. Szünetben autógramm osztogatás, fotózás. Beszélgetés a vendégekkel, persze az első mondatom a következő. Én nem beszélek spanyolul. Ezen csodálkoznak, akkor hogyan tudunk együtt zenélni. Kérdezi szinte mindenki, mire egyszerű a válasz a zene, mindenhol zene. A második kör még jobban ment, mint az első, már nem izgultam annyira, mint az elején. Úgy elszaladt ez a két óra, alig vettem észre. Még folytattam volna, reggelig. Ezt a következő szerdán tesszük meg együtt… Összepakolunk, be a kocsiba a cucc, s Jerry mondja:

-          Carlos jön érted.

-          Santana?

Gondolom ezt még nem hallotta. Elképzelhető, neki több Carlos ismerőse van, mint nekem, így nekem egyértelmű volt ezt mondani. És nevetni Jerryvel…

Carlos jött és hazavitt hozzá, holt fáradtan aludtam el szinte percek alatt…

Kedd

Izgalmasan kezdődött a napom. Cseng a telefonom, s egy spanyol számot ír ki. Mondom, nocsak, ki vagy? Felveszem.

 - Holla… bla – bla – bla. Ajjaj. Ez így nem lesz jó egy szót sem értek.

- Lassan beszélj velem mert nem értem.

- Ok, Yadier vagyok… bla – bla… Gyere át hozzánk… bla –bla –bla. Gondolkozom, hogy miért akarja, hogy kilenckor menjek át hozzá, hiszen délutánra volt megbeszélve. No, mind egy. Ha már ennyire stenkben van. Akkor essünk túl rajta. Megbeszéltük hétfőn, hogy megyek számítógépet szerelni, mert van valami baja a gépének. Kettőnk között a közös nyelv, a zene. Ennek ellenére meg tudjuk egymást érteni, igaz elég nehezen. Ő nem beszél magyarul, én meg spanyolul, bár már pár szót megértek. Áttipegek, egy térdnaciba, papucsba, fehér rövid ujjú pólóban hozzá. Bekopogok, a felesége nyit ajtót. Nem tudom eldönteni, melyikünk lepődött meg jobban.

- Holla Yadier hol van? Mire rövid válasz, dolgozni. Abban a percben, megint megcsörren a telefon, ismét a gitáros kolléga.

- Hol vagy?

- Nálad.

- Szuper maradjak ott, pár perc megyek érted. Érted? Elköszönök a feleségétől, s kimegyek a házból. Nem kellet várnom egy percet sem. Elő is termett egy nő társaságában. Mint kiderült, vele szokott dolgozni menni. Ő az énekesnője.

- Menjünk, siessünk, hol a hangszered?

- Ott ahol játszani szoktam, a La Bodegában.

- Akkor irány Domingó.

Mingó még aludt, s Yadier kiabálására ébredt. Elkérte a kulcsot, s már ismét a kocsiban volt. Rohantunk a La bodega felé. Még mindig nem értettem, hova megyünk, és miért kell a hangszerem. A nő vezeti a terepjárót.  Egy két perc leforgása alatt a kocsma előtt álltunk, s próbáltunk bejutni. Kollégám bajban van a kulcs használatával, s meg volt róla győződve, hogy ha balra forgatja, akkor fogja kinyitni az ajtót. Persze nem így történt. Hosszas percek mentek el a spanyol káromkodás, használatával, hallgatásával. Mire nekem sikerült elsőre kinyitnom a zárat. Hangszer megfog, vissza a kocsihoz. Irány, a kikötő… Közben fel lettem világosítva, hogy zenélni megyünk. Mert az énekesnő nincs jól. Nem tud, vagy akar dolgozni. Végig azon gondolkoztam, hogy szerettem volna Yadierrel dolgozni egyszer, de reggel, arra igazán nem számítottam. 

Megérkezünk a hajóállomáshoz, s elindulunk egy katamarán felé. 

Összerakjuk a cuccot. Sok összerakni való nem volt rajta...

Nincs állványom. Így marad az a módszer, hogy az ölembe veszem a szintimet. Elkezdünk zenélni, egy - két bossa amit mind ketten ismerünk.

 Majd hirtelen elhallgatnak a hangszórók. Hát akkor ennyi volt… Yadier mondta, hogy ne aggódjak. Mert már a múltkor is rossz volt a rendszer. Mindenesetre nem esek nagyon kétségbe.

Ezeket a vendégeket áztatta el egy nagyobb hullám...

Persze őket is...

        Élvezem a kilátást, a hajókázás minden pillanatát. Mind össze a gyomrom nem. Dél felé járt az idő, s kezdtem már éhes is lenni. Elmaradt a reggeli kávé, keksszel. Még mindig nem játszunk. Mikor szól a kapitány megjavította a technikát. Végre, végül is azért vagyok itt, hogy zenéljek. Két jazz standard, egy itteni, s egy olasz sláger esett áldozatul munkásságunknak. Majd ebéd. Megint szünet, ami számomra iszonyatosan hosszúnak tűnt. Itt nem szoktak zenélni, amíg a turisták esznek. Az idő lassan háromra jár, alig játszottunk. 

Nekem ez eléggé furcsa volt. Végre visszaindulunk a kikötőbe, s nekiülünk az utolsó blokknak. Kiderült, hogy spanyolul tudok vokálozni. Most hallottam a Girl form Ipanema cimű dalt először ezen a nyelven. Amin annyira nevettem, hogy a könnyeim is folytak. Persze senki sem értette, hogy miért… Így, utólag végiggondolva én sem, La Chica De Ipanema. Nem is vicces… A következő dallal én küzdöttem meg. Ain't No Sunshine persze a gitáros kolléga nem ismerte, s miután elmagyaráztam. Mi-ben vagyunk, már nem volt nagy gond. Erről eszembe jut, mikor először mondta, hogy dó-ban van a dal. Mire én: Értem, hogy dó, de hol van? A lényeg, még ezután elénekeltem egy dalt. Majd a Lambada volt a soros, persze Yadier előadásban. Meg a La Bamba. Végezetül, a toplista első dala Ai Se Eu Te Pego. A sajátos portugál előadásomban. Nem számított, hogy nem jó a kiejtésem. A németekkel, a franciákkal, s az olasz turistákkal együtt énekeltük a dalt. Kikötöttünk… Kapitány nagyon meg volt elégedve. Zongorista még nem volt a hajóján. Megköszönte, s indultunk, tovább. Yadier meghívott ebédre hozzájuk, mivel egyébként is meg volt beszélve, hogy megyek hozzájuk, a számítógép javítás miatt. Cubai ebédben volt részem. Hagymás fekete bab rizzsel elkeverve, a köret. Hozzá oldalas sütve, jelzem akkora adag, amit egyébként három napig eszek. Megnézem a pc-t, feltelepítgetek ezt - azt amit kért, s hazamegyek aludni egy kicsit elfáradtam.

Este persze La Bodega. Lassan telik az idő, de még a délelőtt hatása alatt állok. Mikor megjön Carlos, meg Juan. Elmesélem nekik az addigi napomat, s mind a ketten gratuláltak, mert már tudtak az egészről. Arról is, hogy nagy sikerünk volt. Carlos egy gitáros, basszusgitáros. A városban a zene suliban tanít. Juan, a testvére a főnöknek. Nem utolsó sorban a helyi erőforrások nemes csapatát erősíti, ének illetve gitártudásával. Frissen megtanult Lagrimas Negras című dalt eljátszom nekik, mire előkerül az a népi hangszer, amin csak helyi lakos tud játszani. Gitár formájú tambura méretű öthúros pengetős. Extra a hangolásában van. A középső húrja a legmélyebb… S máris ketten játsszuk a dalt Carlossal. Juan beszállt énekkel, s rögtön kompletté vált a produkció. A dal után beszélgettünk egy kicsit, hajnal kettőig. Fáradtan egy izgalmas nap után hazaballagtam. 

Mingo's pub - La Bodega

Egyik este hazafelé menet, a munkahelyemről. Fáradtan betértem ebbe, a kiskocsmába. Kérdezi a főnök. Mi az, amit cipelek. Mondom neki hogy zongora. Mire hogy vegyem elő és játsszak rajta. Jó. Így indult a mi ismeretségünk. Felhívta a testvérét, hogy jöjjön el s hallgasson meg engem. Onnantól közösen játszottunk. Ami nem kis kihívás feladat, illetve csak fül kérdése az egész. Egy két hétre rá, ismét betévedte. A kiskocsmába, akkor egy másik gitáros jött betévedt be. Azóta már többször is voltam a La Bodegában. 

La Bodega

La Sonka

Valamelyik este, a főnök a kiégett izzókat cserélte. Mire olyan jól sikerült, hogy a fél kocsmában megszűnt a teljes áramellátás. 

Mingó és a lámpa

Mingó kreatívan megoldotta ezt, még is. Két viharlámpát begyújtott, így ismét volt fény a helységben. Nekem meg a konyhából hozott áramot.

Amit még érdemesnek találok megemlíteni a helyi speciális ételeket. Szárított apró hal, jól besózva. Mit ne mondjak ettem már furi kaját életemben. Ilyet még sehol máshol. A szárított halacskákat kirakják egy tányérra. Leöntik valamilyen alkohollal, meggyújtják. 

Ez egy égetnivaló, már gyújtom is meg...

Amitől megsül egy kicsit... A fejét nem érdemes megenni, illetve nem szokták. Bár már láttam olyat is, aki azt is lenyelte. A pultra ki van rakva egy sonka, amiből hajszálvékony szeleteket szelnek, s paradicsomot, meg kenyeret adnak hozzá... Ilyet azért már máshol is ettem, viszont. Itt ez csak olyan sörkorcsolya... Nagyon sokfajta étellel még nem találkoztam itt, hiszen ez egy kiskocsma. Valamelyik este láttam még paellát. Megkóstolni viszont nem tudtam.

Egy tavaszi estén arra leszek figyelmes, hogy magyarul beszélgetnek az egyik asztalnál.

No, hát nekem se kellett több. Mondom, a cigányzenét csak fel fogják ismerni. Így is történt. Mulatozásba fulladt az este… Hazamenetelük éjszakáján tévedtek be az óvárosba. Nagyon jól érezték magukat, s otthon folytatni fogjuk a bulit…

A helyi erőforrások felváltva jönnek oda, hogy velem játszanak egy két dalt…

Jadier és én

Jacobo és én

Sajnos nem mindenkiről készült fotó, illetve videó.

Új élet

            Az elmúlt két héten nem történt semmi említésre méltó, viszont most felpörögtek az események. Elmentünk papírokat intézni, Porto Rosalióba.

Reggel ébredés, öt harminckor. Utóbbi napok eseményei miatt, nem aludtam sokat kb. négy órát. Ennyire reggel nem is tudom mikor ébredtem fel legutóbb. Melinda és Tibi jött értem. Kocsival. Felvettük még két utast is, akik repülővel mentek haza. Irány a „nagy” város. Kocsiba be könyököt ki. Illetve nyissa ki az ablakot, akinek melege van. Nekem nincs. Egy kis kirándulás… Nincs messzi Rozálió kikötője, csak mivel autópálya nincs erre így, egy kicsit tovább tart a dolog, mint gondolná az ember.  Szűk utak, s kövek. Aki járt már a Marson, az tudja, miről beszélek. Csak ez itt egy kicsit közelebb van, és még kecskék is akadtak itt. Megérkezünk, a reptérre még egy búcsúbeszélgetés, ölelkezés, ami ilyenkor szokott lenni. Indultunk tovább az utunkra. Irány a rendőrség. Illetve, a mellette lévő hivatal. Ahol kit sorban álltak az emberek. Épp jókor jöttünk. Időnk van mint a tenger, ez a nap erről szól. Kicsit érdekes helyzet, egy hivatal ahol mindenki más nyelven beszél. A tábla kiírása alapján, a hivatalos nyelv a Spanyol. Ez azért jó, mert mi nem beszélünk ezen a nyelven. Mondjuk, kávét kérni tudok. Meg köszönni. Ez édeskevés egy hivatalba. Lassan mi is sorra kerülünk, s elfoglaljuk a helyet a pultnál. Egy felettébb érdekes szóváltás, amikor senki sem érti meg a másikat. Szerencsénkre a másik asztalnál ülő nő beszél angolul, annyit, mint én. Ez bőven elég volt, megoldani a problémát. Megkapjuk a zöld kis lapunkat, amivel irány a bank, mert ott kell befizetni.

Első bank: Ezt itt nem tudják befizetni, csak a következő bankban.

Második bank: Átutalással akar fizetni? Ha nincs nálunk bankszámlája, akkor nem tudjuk megoldani.

Harmadik bank: Nyolc – Tíz között lehet befizetni.

Közben séta a városban, városnézés. A többiek megállapították olyan, mint Bagdad. Mondjuk én még ott nem jártam. Cipruson igen, s nekem ahhoz hasonló. Ott is egy csomó szikla, gyönyörű a tenger. Nincsenek igazán magas házak. Szűk utcácskák, és meleg. Pedig még csak március. Kevés zöld, sajnos.

Negyedik bank, végre egy hely, ahol el akarják fogadni a pénzünket. Gyorsan befizetjük mindhárman, s irány vissza a hivatal. Hát mit mondhatnék, nem volt közel. Nagyon elfáradva, értem vissza. A többiek egészen jól bírták a megpróbáltatásokat. Másodszorra, viszonylag hamar sorra kerültünk. Kitöltöttük a papírokat, s odaadtuk. Innen minden könnyedén ment, hamar kiállította a csaj azt az okiratot, amiért sorban álltunk. Most már bármikor tudunk munkát vállalni hivatalosan is. Irány a következő hivatal. Amiben az orvosi papírjainkat intéztük.

Kocsiba be. Irány az egészségügyi hivatal. Ami közel van az óceánhoz.

Könnyedén megtaláltuk, s hamar sorra kerültünk. Ment minden, mint a karikacsapás.

Pár hete tönkre ment a lábpedálom, s most hangszerbolt közelébe kerültem. Így elmentem venni egy lábkapcsolót. Szerencsére, találtam egyet ami, nem a legjobb márka, de legalább valami. Nagyon olcsón jutottam hozzá. Bár amikor az embernek kevés van a zsebében. Akkor minden soknak számít.

A következő megálló a pláza. Felettébb éhesen érkeztem meg, s úgy voltam vele. Végre eszek egy jó kínait. Meg is találtam az éttermet, befizettem magam egy ebédre. Ami olyan, mint otthon, annyit ehetsz, bizonyos ideig amennyit csak akarsz. Nem sikerült tönkre ennem az éttermet, de jó úton jártam hozzá. A kedvencemből fogyasztottam több tányérral. Rákok különböző módon elkészítve. Jóllakottan visszaballagok a kocsihoz. Lassan tovább megyünk.

A többiek nem ebédeltek, így egy gyorsétteremnél megálltunk. Némi kalória bevitel után tovább álltunk.

Snitt

Arra ébredtem fel, megálltunk valahol. Az Óceán partján, egy kisvárosban.

Kövek a vízparton. Néhány fotó, s indulunk is tovább… Ismét elalszok az autóban, s megint csend, nem jár a motor. De ez már ismerős hely, Morro Jable. Lesétáltunk a partra mókusokat, és papagájokat etetni.

 Annyira hihetetlen, hogy odajönnek és koldulnak. Az összes jóllakottnak tűnik. Hazavittek, számomra még nem ért véget itt a nap.

Az új ismerősöm, Márti.

Béci és Márti

 Azért új ismerős, mert csak egy hete találkoztam vele. Norbi társaságában. Csütörtökön megy haza. Még meg volt beszélve, találkozunk este. Hazaérkezvén még egy kis alvás, s vissza a városba. Mártiról azt illik tudni, segíteni akart, hogy ott zenéljek a hotelben. Még dolgozik, az utolsó munkanapja van. Nem akartam unatkozzak, úgy döntöttem megnézem a konkurenciát. Van bent a hotelben egy Yamaha versenyzongora, ami hangolást kitudja mikor látott legutóbb. Mikor odaérek játszik rajta egy zenész, s rárakott valamilyen hangszert, amit nem ismertem. Mint ahogy én is csináltam mát több esetben. Odaállok mellé, hát… Végighallgatok két dalt, majd megkérdezi, szeretnék e zongorázni. Vesztére… Nem is tudom mit játszottam először. De nagyon tetszett neki a dolog, mert nem akart elengedni onnantól. Még egyet. Mivel kiderült, olaszországi zenész, így belekezdtem egy jó olasz dalba. Meglepetéssel vettem észre, megfogta a mikrofont, s beszállt énekkel. Még vagy öt dalt játszottunk ketten, majd leültünk beszélgetni. Elmeséltem neki, idekerülésem okát, mióta vagyok itt. Ő is beavatott az életébe, hogy az egyik fia autóbalesetben meghalt. Állítása szerint egyre nehezebb itt boldogulni… Közben elindul a műsor, amit félig én is megnézek, bár jobban leköt az új ismeretségem, mint ami a színpadon zajlik. Artisták, kötik le a nézőközönséget. Nagyon ügyes produkciójuk van. A háromnegyed órás műsor, nagyon rövidnek tűnik, főleg jó társaságban. Ármándónak menni kell vissza. Mártit pillantom meg, jön felém boldogan, vége a munkának. Bemutat egy barátjának, s hármasban elmegyünk meginni, egy üdítőt… Egy rövid csevegés, az időjárásról. És tényleg, ez a buli veszte… Elköszönés, s irány haza. Hosszú egy nap volt.

Az elmúlt két hét

Kezdeném azzal, hogy nekiálltam edzeni, hogy mire haza érkezek egy kicsit formába kerülve tegyem meg azt. Reggel felébredés után, a kihagyhatatlan otthoni hírek nézése. (Kell az adrenalin) Be a szervezetbe a reggeli. Aztán egy kis futás, lent az óceánparton, s végezetül egy kis úszás. A terv nagyszerű, s még működőképesnek is bizonyult. Persze nem nagy futkározásra kell gondolni, mert ugye egy túlsúlyos ember, nagyon ne futkározzon, azzal több kárt okozhat, mint hasznot. Inkább kocogásnak hívnám a dolgot. Bár aki próbált már mezítláb a homokba futni vagy kocogni az átérzi, hogy nem annyira egyszerű… 

A lényeg, túljutván a reggeli kavalkádon, s elindultam a part felé. Itt elég sok helyen járólappal vannak kirakva az utcák, szépnek szépek. Viszont ha bármi szennyeződés került rá egésszé csúszóssá válnak. Ezt tapasztalatból tudom. Az az orv olajfolt, amit az egyik autó hagyott maga után. Egyébként is eléggé csúszós, főleg ha rálép az ember. Nem is kell, gondolom említenem, akkorát zakóztam, többen pontozták. Vagy, ahogy ezt mondani szokták, szegény dagi piszok nagyot esett… 

Volt már máskor is példa arra, hogy a padló egy ölelésre vágyik, s olyankor megteszem, ami tőlem telik, szerencsére ez nem sokszor fordul velem elő. A lényeg ráestem a térdemre, önkívületi állapotba kerültem a boldogságtól. Napokig szobafogságba kerültem. Persze nem más miatt, hanem magam miatt. Könnyebb volt, így gyógyulni, mint jönni - menni egész nap. Bőven elég volt az esti műszak az étterembe. Persze állva… Ami ugye fájós térdel nem a legkönnyebb. Így aztán maradt a fájdalom, meg a fájdalomcsillapító. Annak hogy „bezárva” töltöttem a napjaimat, az volt a következménye. Egyre rosszabb kedvem volt, s kevésbé voltam kommunikatív. Még akár a depressziós szót is használhatnám, de ugye napsütésben óceánparton… Még sem voltam túl jól napokig. Voltak ebben az időszakban jobb és rosszabb napjaim... De sikerült túllépnem ezeken a problémákon. 

Szerencsére mára már nem fáj a térdem, csak ha nagyon erőltetem. S újra az élet nyergében ülve érzem magam. 

Folyt. köv.

B hét

Üdv. Sokáig törtem a fejem, hogy mivel kezdjem ezt a heti beszámolót, de semmi extra nem jut eszembe. Ez a hetem igazából a rutin hete, így fizetés előtti semmi nem történős, otthonücsörgős, daltanulós, zenélni járós. A szokásos. Talán egy-két dolgot tudnék megemlíteni a hétre, amit nyilvánosságra is hozok, s többi pedig az örök feledés homályába vész...

A mi kis zenekarunk egyre jobb, és csak jobb lesz. A közös időtöltéseink, már nem arról szólnak számomra, hogy mikor lesz végre vége, s mikor indulhatok haza. Elkezdtem élvezni a dolgot, így egy hónap után ideje… Bár számomra ismeretlen volt ez a munkatempó. Még mindig van felnőnivalóm a feladathoz, igyekszem s ez a lényeg.

A másik kis apróság, amit megemlítek, szerdán ismét elmentem egy kicsit kocsmázni. A gitáros srác nevét egyszer majd megtanulom kimondani. Írásban már megy Jadier. Fél tizenkettő felé érkezett, én is csak egy kicsivel korábban, mert tudtam, hogy dolgozni van. Nem volt vendég, s addig a vendéglőst szórakoztattam, a spanyol nyelvtudásommal. Mivel azon leginkább csak nevetni lehet. Mentő ötleteimben nincs hiány. Abrak a Tabra előkap, Google fordító beizzít, s a kommunikációs csatornánk mindjárt megközelítette egymást. Magamba tuszkoltam egy pikoló sört, jelzem, hogy nem szeretem, valami csoda folytán annyira jólesett, többet nem is kértem belőle. Inkább azt innék, amit te is. Vesztemre. Itt az a szokás, hogy a töményt méretlenül adják. Két decis pohár, benne jég. Közel félig töltve rummal, s a tetejére kóla. A koordinátarendszerem a harmadik körül adta meg magát. Szerencsére nem jutottam el odáig, hogy a padló egy kis szeretetre vágyna s meg keljen ölelnem. Viszont abban az ott töltött időben tanultam pár dalt. Ami mindig jó. Fél kettő körül indultam haza.

Azon az egy éjszakán aludtam a legjobban. Mióta itt vagyok, gondjaim vannak ezzel, s napi hat óránál sokkal többet nem tudok pihenni. Bár a forgolódás mindennek nevezhető, csak pihenésnek nem. Az egyik éjszaka a lepedőmet egy kis csomóba gyűrtem össze, valljuk be ez azért nagy teljesítmény. Hat óra alvás tökéletesen elég egy embernek, ha tud. A problémám több rétegű, először is két különböző műszakba zenélek, ami még annyira nem zavar. Az egyik műszak, hétfő – kedd. Este héttől kezdődik, kb. négy órát játszunk. A másik műszak, csütörtök – péntek – szombat. Itt egy kicsit később kezdünk, este tizenegykor. Ami azért jó mert nem jó, kb. hajnal négyre érek ágyba, jobb esetben. A matracom sem a legjobb, végre megfejtettem miért, fordítva volt az ágyamon, de eltöltöttem rajta így egy hónapot. Most már nem is csodálkozok, miért aludtam rosszul eddig. A szobámat, már harmadszorra rendezem át. Még mindig nem tudok, azonosul ezzel a pici lakkal.

Még ami említésre méltó dolog, talán az. Megint úgy élek, mint a vándorcirkuszos koromban Cipruson. Természetesen nem az életkörülményeimre célzok ezzel, mert azt, ami ott volt, nem tudja semmi alulmúlni. Elkezdtem edzeni. Egy kis kocogás, egy kis úszás, napozás a szárítkozás kedviért. Ezt minden nap mivel, le akarok adni néhány kiló felesleget. Azoknak az embereknek okozzak egy kis meglepetést, akik otthon várnak, vagy csak „várnak”. Mert tudjuk nem mindegy. Egyelőre kicsiben csinálom a dolgot. Hiszen a jelenlegi súlyom sem enged meg nagy futkározásokat. Kb. egy kilométert kocogok a parton a homokba. Néha egy kicsit bele a vízbe, majd mikor ezzel végeztem úszás következik hideg vízben. Eddig ma bírtam a legjobban, olyan hullámok voltak. Hogy meglepődtem.

B hétre még a nosztalgiázás volt jellemző. Rendbe raktam a számítógépemen található fényképeket. Egy barátom megkért, hogy ha akad egy két kép azokból az időkből, amit együtt töltöttünk Japánban. Akkor ugyan rakjam már fel valahova, amit meg tud nézni. Megtörtén.

A hét

Üdv ismét, remélem megint meg tudlak bennetek nevettetni kedves olvasó.

Még a múlt héten elkezdtük intézni a bejelentési papírokat, ugye itt, is mint otthon szépen lassan megy ez.  Ahhoz, hogy be legyek jelentve kell lenni egy állandó lakcímemnek, ami a következőképpen néz ki. Elmegy az ember a helyi rendőrségre, s kérvényezi, hogy itt legyen az állandó lakcíme. Ez eddig rendben is van, Miután ez megtörtént, kijönnek ellenőrizni, hogy tényleg ott lakik e az ember, nem csak azért kéri mert valami simli van a dologban. Hát mi el is mentünk, a lakásszerződésen az szerepel, hogy két fő lakhat a lakásban. A mi értelmeztünkben, annyit jelent, hogy aki kiveszi a lakást, meg két fő. Álmodik a Magyar. Itt annyit jelent, hogy összesen két fő. Megoldjuk a dolgot, mert Andi, aki kivette a lakot, nyilván őt kell bejelenteni. Meg engem. Mert nekem semmilyen papírom nincs. Petink van rezidenciája. (Munkavállalási papírjai). Így be lettem jegyezve, hogy itt lakom. Ez történt kilencedike magasságában.

Kedd reggel, nyolc-tíz. Csöngetnek.  Felkelek az ágyból, kibattyogok a kaputelefonhoz, s be akarom engedni aki, csönget. Azt gondoltam a postás, az a minap is bekéredzkedett. Alig lépek kettőt, megint csöngetnek. Spanyolul mond valamit az ember, mire én magyarul válaszolok. Nem tudtál bejönni? De miért nem? Most hosszabban nyomom a gombot, s indulok vissza az ágyamhoz, elvégre reggel van, s kéne még aludni egy kicsit. Erre alig érek el a szobaajtóig, most meg az ajtócsengőt nyomkodja valaki. Ennek a fele sem tréfa. Alsónadrág fehér rövid ujjú, amiben ajtót nyitok, s eléggé morcosan nézek az előttem álló rendőrre. Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban. Ő vagy én. A meglepetésemben csak annyit tudtam kinyögni, olaszul aspetta. Közben megvilágosodtam, nem Olaszországban vagyok. Gyors fordítóátállítás, espera szólaltam meg végre számára is értelmes nyelven. Nem kell említenem, hogy azonnal felébredtem. Vajon mit akarhat, reggel. Közben macinaci keresés, persze ilyenkor nem találom. Na végre, már nem is mondom, hogy fordítva vettem fel, de ugye kit zavar ez, még így is sokkal jobb mint az előbbi állapot. Vissza, a rendőr még mindit ott álla az ajtóban, mondom, jöjjön be. (Bár sokkal pontosabb fordítás gyere be). Kéri az útlevelemet. Pont azt tarom magamnál, ismét olasz, bár sokkal hamarabb rájött a nyelvi processzorvezérlő szoftver, hogy megint rossz kódot adott, megy így. Lényegesebben hamarabb cserélte ki a megfelelő szóra. Espera. Megy ez nekem. Berohan a szobába, útlevéleresés.exe. File találat, vissza. Kérdezi, Andrea merre van. Mondom az Interspar-ba ment, vásárolni. Persze ezt már angolul, ne hogy emberünk otthonosan érezze magát. Mire valamit válaszolt, amiből én arra következtettem, nem érti azt, hogy Interspar. Irány konyha, nejlonszatyor elő, azon a felirat. Mutat rendőrnek. Érti. Én nyertem. Megmutattam még a lakásszerződést, s köszönt elment. Ezek után, nem hogy visszaaludni nem volt kedvem, de annyira fel voltam pörögve, aznap még kávé sem ittam. Még az hozzátartozik, hogy Peti átaludta az egészet. Pedig az lett volna az igazi slusszpoén, ha ő is kijön alsónadrágban.

Szerda szabinap. Boldogan konstatáltam, egy kicsi lazulás, nó munka, nó gyakorlás, nó daltanulás. Szép komótosan felkeltem az ágyamból, úgy tíz körül. Általában akkor szoktam, ha kipihenem magam, könnyen vagyok. Reggeli, napi program tervezése. Egy jó sétát írt elő az orvos, meg némi vörösbort. Mivel az utóbbival nem rendelkezem, így az elsőt választom. A jókedvemnek az időjárás sem tudott gátat szabni. Nem volt az a hű-de jó idő.

Már megint felhős az ég

 Ennek ellenére olyan jót sétáltam, hogy csak, na. Eljutottam a kikötőbe, ahol éppen egy komp parkolt.

 Majd egy szikláról, fotóztam egy kicsit a felhőket, s az óceánt.

Harminc méteres szakadék, itt kisebbnek tűnik.

Oceán és a napfény

 Felsétáltam a városka templomához, s onnan is készítetem egy pár remek képet.

A kilátás

Kerekecske dombocska, templomocska.

 Persze nincsen profi fényképezőm, így a fotók minősége hagy némi kivetnivalót maguk után.  Lesétáltam az óceánpartra, ahol éppen apály volt, így ki tudtam menni a kövekre.

Apály

 Ahol a szinte vízszintes falon láttam egy növényt, ami megkapaszkodott, s gyökeret eresztett. A teljesen reménytelenbe, lám még is sikerül. 

Nincs lehetetlen!

Útközben találkoztam néhány fáradt szoborral. 

Amit hazaértem, persze nem bírtam magammal, s rögtön elkezdtem a dalokkal foglalkozni.

Csütörtök végre megkaptuk a fotós által készített fényképeket, s ennek örömére bemutatok párat belőlük.

Mafasca band

A maradék két nap eseménytelenül telt, leszámítva egy tényt hogy, lett egy furi sapim.

Vigyázat mindenkit letartóztatok!

Amit csak a fellépéseknél viselek. Vasárnap pedig ismét szabinap.

Irány a part, napozás, fürdés, pihenés. A következő videót szintén én készítettem.