Új élet

            Az elmúlt két héten nem történt semmi említésre méltó, viszont most felpörögtek az események. Elmentünk papírokat intézni, Porto Rosalióba.

Reggel ébredés, öt harminckor. Utóbbi napok eseményei miatt, nem aludtam sokat kb. négy órát. Ennyire reggel nem is tudom mikor ébredtem fel legutóbb. Melinda és Tibi jött értem. Kocsival. Felvettük még két utast is, akik repülővel mentek haza. Irány a „nagy” város. Kocsiba be könyököt ki. Illetve nyissa ki az ablakot, akinek melege van. Nekem nincs. Egy kis kirándulás… Nincs messzi Rozálió kikötője, csak mivel autópálya nincs erre így, egy kicsit tovább tart a dolog, mint gondolná az ember.  Szűk utak, s kövek. Aki járt már a Marson, az tudja, miről beszélek. Csak ez itt egy kicsit közelebb van, és még kecskék is akadtak itt. Megérkezünk, a reptérre még egy búcsúbeszélgetés, ölelkezés, ami ilyenkor szokott lenni. Indultunk tovább az utunkra. Irány a rendőrség. Illetve, a mellette lévő hivatal. Ahol kit sorban álltak az emberek. Épp jókor jöttünk. Időnk van mint a tenger, ez a nap erről szól. Kicsit érdekes helyzet, egy hivatal ahol mindenki más nyelven beszél. A tábla kiírása alapján, a hivatalos nyelv a Spanyol. Ez azért jó, mert mi nem beszélünk ezen a nyelven. Mondjuk, kávét kérni tudok. Meg köszönni. Ez édeskevés egy hivatalba. Lassan mi is sorra kerülünk, s elfoglaljuk a helyet a pultnál. Egy felettébb érdekes szóváltás, amikor senki sem érti meg a másikat. Szerencsénkre a másik asztalnál ülő nő beszél angolul, annyit, mint én. Ez bőven elég volt, megoldani a problémát. Megkapjuk a zöld kis lapunkat, amivel irány a bank, mert ott kell befizetni.

Első bank: Ezt itt nem tudják befizetni, csak a következő bankban.

Második bank: Átutalással akar fizetni? Ha nincs nálunk bankszámlája, akkor nem tudjuk megoldani.

Harmadik bank: Nyolc – Tíz között lehet befizetni.

Közben séta a városban, városnézés. A többiek megállapították olyan, mint Bagdad. Mondjuk én még ott nem jártam. Cipruson igen, s nekem ahhoz hasonló. Ott is egy csomó szikla, gyönyörű a tenger. Nincsenek igazán magas házak. Szűk utcácskák, és meleg. Pedig még csak március. Kevés zöld, sajnos.

Negyedik bank, végre egy hely, ahol el akarják fogadni a pénzünket. Gyorsan befizetjük mindhárman, s irány vissza a hivatal. Hát mit mondhatnék, nem volt közel. Nagyon elfáradva, értem vissza. A többiek egészen jól bírták a megpróbáltatásokat. Másodszorra, viszonylag hamar sorra kerültünk. Kitöltöttük a papírokat, s odaadtuk. Innen minden könnyedén ment, hamar kiállította a csaj azt az okiratot, amiért sorban álltunk. Most már bármikor tudunk munkát vállalni hivatalosan is. Irány a következő hivatal. Amiben az orvosi papírjainkat intéztük.

Kocsiba be. Irány az egészségügyi hivatal. Ami közel van az óceánhoz.

Könnyedén megtaláltuk, s hamar sorra kerültünk. Ment minden, mint a karikacsapás.

Pár hete tönkre ment a lábpedálom, s most hangszerbolt közelébe kerültem. Így elmentem venni egy lábkapcsolót. Szerencsére, találtam egyet ami, nem a legjobb márka, de legalább valami. Nagyon olcsón jutottam hozzá. Bár amikor az embernek kevés van a zsebében. Akkor minden soknak számít.

A következő megálló a pláza. Felettébb éhesen érkeztem meg, s úgy voltam vele. Végre eszek egy jó kínait. Meg is találtam az éttermet, befizettem magam egy ebédre. Ami olyan, mint otthon, annyit ehetsz, bizonyos ideig amennyit csak akarsz. Nem sikerült tönkre ennem az éttermet, de jó úton jártam hozzá. A kedvencemből fogyasztottam több tányérral. Rákok különböző módon elkészítve. Jóllakottan visszaballagok a kocsihoz. Lassan tovább megyünk.

A többiek nem ebédeltek, így egy gyorsétteremnél megálltunk. Némi kalória bevitel után tovább álltunk.

Snitt

Arra ébredtem fel, megálltunk valahol. Az Óceán partján, egy kisvárosban.

Kövek a vízparton. Néhány fotó, s indulunk is tovább… Ismét elalszok az autóban, s megint csend, nem jár a motor. De ez már ismerős hely, Morro Jable. Lesétáltunk a partra mókusokat, és papagájokat etetni.

 Annyira hihetetlen, hogy odajönnek és koldulnak. Az összes jóllakottnak tűnik. Hazavittek, számomra még nem ért véget itt a nap.

Az új ismerősöm, Márti.

Béci és Márti

 Azért új ismerős, mert csak egy hete találkoztam vele. Norbi társaságában. Csütörtökön megy haza. Még meg volt beszélve, találkozunk este. Hazaérkezvén még egy kis alvás, s vissza a városba. Mártiról azt illik tudni, segíteni akart, hogy ott zenéljek a hotelben. Még dolgozik, az utolsó munkanapja van. Nem akartam unatkozzak, úgy döntöttem megnézem a konkurenciát. Van bent a hotelben egy Yamaha versenyzongora, ami hangolást kitudja mikor látott legutóbb. Mikor odaérek játszik rajta egy zenész, s rárakott valamilyen hangszert, amit nem ismertem. Mint ahogy én is csináltam mát több esetben. Odaállok mellé, hát… Végighallgatok két dalt, majd megkérdezi, szeretnék e zongorázni. Vesztére… Nem is tudom mit játszottam először. De nagyon tetszett neki a dolog, mert nem akart elengedni onnantól. Még egyet. Mivel kiderült, olaszországi zenész, így belekezdtem egy jó olasz dalba. Meglepetéssel vettem észre, megfogta a mikrofont, s beszállt énekkel. Még vagy öt dalt játszottunk ketten, majd leültünk beszélgetni. Elmeséltem neki, idekerülésem okát, mióta vagyok itt. Ő is beavatott az életébe, hogy az egyik fia autóbalesetben meghalt. Állítása szerint egyre nehezebb itt boldogulni… Közben elindul a műsor, amit félig én is megnézek, bár jobban leköt az új ismeretségem, mint ami a színpadon zajlik. Artisták, kötik le a nézőközönséget. Nagyon ügyes produkciójuk van. A háromnegyed órás műsor, nagyon rövidnek tűnik, főleg jó társaságban. Ármándónak menni kell vissza. Mártit pillantom meg, jön felém boldogan, vége a munkának. Bemutat egy barátjának, s hármasban elmegyünk meginni, egy üdítőt… Egy rövid csevegés, az időjárásról. És tényleg, ez a buli veszte… Elköszönés, s irány haza. Hosszú egy nap volt.

Az elmúlt két hét

Kezdeném azzal, hogy nekiálltam edzeni, hogy mire haza érkezek egy kicsit formába kerülve tegyem meg azt. Reggel felébredés után, a kihagyhatatlan otthoni hírek nézése. (Kell az adrenalin) Be a szervezetbe a reggeli. Aztán egy kis futás, lent az óceánparton, s végezetül egy kis úszás. A terv nagyszerű, s még működőképesnek is bizonyult. Persze nem nagy futkározásra kell gondolni, mert ugye egy túlsúlyos ember, nagyon ne futkározzon, azzal több kárt okozhat, mint hasznot. Inkább kocogásnak hívnám a dolgot. Bár aki próbált már mezítláb a homokba futni vagy kocogni az átérzi, hogy nem annyira egyszerű… 

A lényeg, túljutván a reggeli kavalkádon, s elindultam a part felé. Itt elég sok helyen járólappal vannak kirakva az utcák, szépnek szépek. Viszont ha bármi szennyeződés került rá egésszé csúszóssá válnak. Ezt tapasztalatból tudom. Az az orv olajfolt, amit az egyik autó hagyott maga után. Egyébként is eléggé csúszós, főleg ha rálép az ember. Nem is kell, gondolom említenem, akkorát zakóztam, többen pontozták. Vagy, ahogy ezt mondani szokták, szegény dagi piszok nagyot esett… 

Volt már máskor is példa arra, hogy a padló egy ölelésre vágyik, s olyankor megteszem, ami tőlem telik, szerencsére ez nem sokszor fordul velem elő. A lényeg ráestem a térdemre, önkívületi állapotba kerültem a boldogságtól. Napokig szobafogságba kerültem. Persze nem más miatt, hanem magam miatt. Könnyebb volt, így gyógyulni, mint jönni - menni egész nap. Bőven elég volt az esti műszak az étterembe. Persze állva… Ami ugye fájós térdel nem a legkönnyebb. Így aztán maradt a fájdalom, meg a fájdalomcsillapító. Annak hogy „bezárva” töltöttem a napjaimat, az volt a következménye. Egyre rosszabb kedvem volt, s kevésbé voltam kommunikatív. Még akár a depressziós szót is használhatnám, de ugye napsütésben óceánparton… Még sem voltam túl jól napokig. Voltak ebben az időszakban jobb és rosszabb napjaim... De sikerült túllépnem ezeken a problémákon. 

Szerencsére mára már nem fáj a térdem, csak ha nagyon erőltetem. S újra az élet nyergében ülve érzem magam. 

Folyt. köv.

B hét

Üdv. Sokáig törtem a fejem, hogy mivel kezdjem ezt a heti beszámolót, de semmi extra nem jut eszembe. Ez a hetem igazából a rutin hete, így fizetés előtti semmi nem történős, otthonücsörgős, daltanulós, zenélni járós. A szokásos. Talán egy-két dolgot tudnék megemlíteni a hétre, amit nyilvánosságra is hozok, s többi pedig az örök feledés homályába vész...

A mi kis zenekarunk egyre jobb, és csak jobb lesz. A közös időtöltéseink, már nem arról szólnak számomra, hogy mikor lesz végre vége, s mikor indulhatok haza. Elkezdtem élvezni a dolgot, így egy hónap után ideje… Bár számomra ismeretlen volt ez a munkatempó. Még mindig van felnőnivalóm a feladathoz, igyekszem s ez a lényeg.

A másik kis apróság, amit megemlítek, szerdán ismét elmentem egy kicsit kocsmázni. A gitáros srác nevét egyszer majd megtanulom kimondani. Írásban már megy Jadier. Fél tizenkettő felé érkezett, én is csak egy kicsivel korábban, mert tudtam, hogy dolgozni van. Nem volt vendég, s addig a vendéglőst szórakoztattam, a spanyol nyelvtudásommal. Mivel azon leginkább csak nevetni lehet. Mentő ötleteimben nincs hiány. Abrak a Tabra előkap, Google fordító beizzít, s a kommunikációs csatornánk mindjárt megközelítette egymást. Magamba tuszkoltam egy pikoló sört, jelzem, hogy nem szeretem, valami csoda folytán annyira jólesett, többet nem is kértem belőle. Inkább azt innék, amit te is. Vesztemre. Itt az a szokás, hogy a töményt méretlenül adják. Két decis pohár, benne jég. Közel félig töltve rummal, s a tetejére kóla. A koordinátarendszerem a harmadik körül adta meg magát. Szerencsére nem jutottam el odáig, hogy a padló egy kis szeretetre vágyna s meg keljen ölelnem. Viszont abban az ott töltött időben tanultam pár dalt. Ami mindig jó. Fél kettő körül indultam haza.

Azon az egy éjszakán aludtam a legjobban. Mióta itt vagyok, gondjaim vannak ezzel, s napi hat óránál sokkal többet nem tudok pihenni. Bár a forgolódás mindennek nevezhető, csak pihenésnek nem. Az egyik éjszaka a lepedőmet egy kis csomóba gyűrtem össze, valljuk be ez azért nagy teljesítmény. Hat óra alvás tökéletesen elég egy embernek, ha tud. A problémám több rétegű, először is két különböző műszakba zenélek, ami még annyira nem zavar. Az egyik műszak, hétfő – kedd. Este héttől kezdődik, kb. négy órát játszunk. A másik műszak, csütörtök – péntek – szombat. Itt egy kicsit később kezdünk, este tizenegykor. Ami azért jó mert nem jó, kb. hajnal négyre érek ágyba, jobb esetben. A matracom sem a legjobb, végre megfejtettem miért, fordítva volt az ágyamon, de eltöltöttem rajta így egy hónapot. Most már nem is csodálkozok, miért aludtam rosszul eddig. A szobámat, már harmadszorra rendezem át. Még mindig nem tudok, azonosul ezzel a pici lakkal.

Még ami említésre méltó dolog, talán az. Megint úgy élek, mint a vándorcirkuszos koromban Cipruson. Természetesen nem az életkörülményeimre célzok ezzel, mert azt, ami ott volt, nem tudja semmi alulmúlni. Elkezdtem edzeni. Egy kis kocogás, egy kis úszás, napozás a szárítkozás kedviért. Ezt minden nap mivel, le akarok adni néhány kiló felesleget. Azoknak az embereknek okozzak egy kis meglepetést, akik otthon várnak, vagy csak „várnak”. Mert tudjuk nem mindegy. Egyelőre kicsiben csinálom a dolgot. Hiszen a jelenlegi súlyom sem enged meg nagy futkározásokat. Kb. egy kilométert kocogok a parton a homokba. Néha egy kicsit bele a vízbe, majd mikor ezzel végeztem úszás következik hideg vízben. Eddig ma bírtam a legjobban, olyan hullámok voltak. Hogy meglepődtem.

B hétre még a nosztalgiázás volt jellemző. Rendbe raktam a számítógépemen található fényképeket. Egy barátom megkért, hogy ha akad egy két kép azokból az időkből, amit együtt töltöttünk Japánban. Akkor ugyan rakjam már fel valahova, amit meg tud nézni. Megtörtén.