Az elmúlt két héten nem történt semmi említésre méltó, viszont most felpörögtek az események. Elmentünk papírokat intézni, Porto Rosalióba.
Reggel
ébredés, öt harminckor. Utóbbi napok eseményei miatt, nem aludtam sokat kb.
négy órát. Ennyire reggel nem is tudom mikor ébredtem fel legutóbb. Melinda és
Tibi jött értem. Kocsival. Felvettük még két utast is, akik repülővel mentek
haza. Irány a „nagy” város. Kocsiba be könyököt ki. Illetve nyissa ki az
ablakot, akinek melege van. Nekem nincs. Egy kis kirándulás… Nincs messzi
Rozálió kikötője, csak mivel autópálya nincs erre így, egy kicsit tovább tart a
dolog, mint gondolná az ember. Szűk
utak, s kövek. Aki járt már a Marson, az tudja, miről beszélek. Csak ez itt egy
kicsit közelebb van, és még kecskék is akadtak itt. Megérkezünk, a reptérre még
egy búcsúbeszélgetés, ölelkezés, ami ilyenkor szokott lenni. Indultunk tovább
az utunkra. Irány a rendőrség. Illetve, a mellette lévő hivatal. Ahol kit
sorban álltak az emberek. Épp jókor jöttünk. Időnk van mint a tenger, ez a nap
erről szól. Kicsit érdekes helyzet, egy hivatal ahol mindenki más nyelven
beszél. A tábla kiírása alapján, a hivatalos nyelv a Spanyol. Ez azért jó, mert
mi nem beszélünk ezen a nyelven. Mondjuk, kávét kérni tudok. Meg köszönni. Ez
édeskevés egy hivatalba. Lassan mi is sorra kerülünk, s elfoglaljuk a helyet a
pultnál. Egy felettébb érdekes szóváltás, amikor senki sem érti meg a másikat. Szerencsénkre
a másik asztalnál ülő nő beszél angolul, annyit, mint én. Ez bőven elég volt, megoldani
a problémát. Megkapjuk a zöld kis lapunkat, amivel irány a bank, mert ott kell
befizetni.
Első bank: Ezt
itt nem tudják befizetni, csak a következő bankban.
Második bank: Átutalással
akar fizetni? Ha nincs nálunk bankszámlája, akkor nem tudjuk megoldani.
Harmadik bank:
Nyolc – Tíz között lehet befizetni.
Közben séta a
városban, városnézés. A többiek megállapították olyan, mint Bagdad. Mondjuk én
még ott nem jártam. Cipruson igen, s nekem ahhoz hasonló. Ott is egy csomó
szikla, gyönyörű a tenger. Nincsenek igazán magas házak. Szűk utcácskák, és
meleg. Pedig még csak március. Kevés zöld, sajnos.
Negyedik bank,
végre egy hely, ahol el akarják fogadni a pénzünket. Gyorsan befizetjük
mindhárman, s irány vissza a hivatal. Hát mit mondhatnék, nem volt közel.
Nagyon elfáradva, értem vissza. A többiek egészen jól bírták a
megpróbáltatásokat. Másodszorra, viszonylag hamar sorra kerültünk. Kitöltöttük
a papírokat, s odaadtuk. Innen minden könnyedén ment, hamar kiállította a csaj
azt az okiratot, amiért sorban álltunk. Most már bármikor tudunk munkát
vállalni hivatalosan is. Irány a következő hivatal. Amiben az orvosi
papírjainkat intéztük.
Kocsiba be.
Irány az egészségügyi hivatal. Ami közel van az óceánhoz.
Könnyedén megtaláltuk, s hamar sorra kerültünk.
Ment minden, mint a karikacsapás.
Pár hete
tönkre ment a lábpedálom, s most hangszerbolt közelébe kerültem. Így elmentem
venni egy lábkapcsolót. Szerencsére, találtam egyet ami, nem a legjobb márka,
de legalább valami. Nagyon olcsón jutottam hozzá. Bár amikor az embernek kevés
van a zsebében. Akkor minden soknak számít.
A következő
megálló a pláza. Felettébb éhesen érkeztem meg, s úgy voltam vele. Végre eszek
egy jó kínait. Meg is találtam az éttermet, befizettem magam egy ebédre. Ami
olyan, mint otthon, annyit ehetsz, bizonyos ideig amennyit csak akarsz. Nem sikerült
tönkre ennem az éttermet, de jó úton jártam hozzá. A kedvencemből fogyasztottam
több tányérral. Rákok különböző módon elkészítve. Jóllakottan visszaballagok a
kocsihoz. Lassan tovább megyünk.
A többiek nem
ebédeltek, így egy gyorsétteremnél megálltunk. Némi kalória bevitel után tovább
álltunk.
Snitt
Arra ébredtem
fel, megálltunk valahol. Az Óceán partján, egy kisvárosban.
Kövek a vízparton.
Néhány fotó, s indulunk is tovább… Ismét elalszok az autóban, s megint csend, nem
jár a motor. De ez már ismerős hely, Morro Jable. Lesétáltunk a partra mókusokat, és papagájokat
etetni.
Annyira hihetetlen, hogy odajönnek és koldulnak. Az összes jóllakottnak
tűnik. Hazavittek, számomra még nem ért véget itt a nap.
Az új
ismerősöm, Márti.
 |
| Béci és Márti |
Azért új ismerős, mert csak egy hete találkoztam vele. Norbi
társaságában. Csütörtökön megy haza. Még meg volt beszélve, találkozunk este. Hazaérkezvén
még egy kis alvás, s vissza a városba. Mártiról azt illik tudni, segíteni akart,
hogy ott zenéljek a hotelben. Még dolgozik, az utolsó munkanapja van. Nem
akartam unatkozzak, úgy döntöttem megnézem a konkurenciát. Van bent a hotelben
egy Yamaha versenyzongora, ami hangolást kitudja mikor látott legutóbb. Mikor
odaérek játszik rajta egy zenész, s rárakott valamilyen hangszert, amit nem
ismertem. Mint ahogy én is csináltam mát több esetben. Odaállok mellé, hát…
Végighallgatok két dalt, majd megkérdezi, szeretnék e zongorázni. Vesztére… Nem
is tudom mit játszottam először. De nagyon tetszett neki a dolog, mert nem akart
elengedni onnantól. Még egyet. Mivel kiderült, olaszországi zenész, így
belekezdtem egy jó olasz dalba. Meglepetéssel vettem észre, megfogta a
mikrofont, s beszállt énekkel. Még vagy öt dalt játszottunk ketten, majd
leültünk beszélgetni. Elmeséltem neki, idekerülésem okát, mióta vagyok itt. Ő
is beavatott az életébe, hogy az egyik fia autóbalesetben meghalt. Állítása
szerint egyre nehezebb itt boldogulni… Közben elindul a műsor, amit félig én is
megnézek, bár jobban leköt az új ismeretségem, mint ami a színpadon zajlik. Artisták,
kötik le a nézőközönséget. Nagyon ügyes produkciójuk van. A háromnegyed órás
műsor, nagyon rövidnek tűnik, főleg jó társaságban. Ármándónak menni kell
vissza. Mártit pillantom meg, jön felém boldogan, vége a munkának. Bemutat egy
barátjának, s hármasban elmegyünk meginni, egy üdítőt… Egy rövid csevegés, az
időjárásról. És tényleg, ez a buli veszte… Elköszönés, s irány haza. Hosszú egy
nap volt.