Üdv. Sokáig törtem a fejem, hogy
mivel kezdjem ezt a heti beszámolót, de semmi extra nem jut eszembe. Ez a hetem
igazából a rutin hete, így fizetés előtti semmi nem történős, otthonücsörgős,
daltanulós, zenélni járós. A szokásos. Talán egy-két dolgot tudnék megemlíteni a
hétre, amit nyilvánosságra is hozok, s többi pedig az örök feledés homályába vész...
A mi kis zenekarunk egyre jobb,
és csak jobb lesz. A közös időtöltéseink, már nem arról szólnak számomra, hogy
mikor lesz végre vége, s mikor indulhatok haza. Elkezdtem élvezni a dolgot, így
egy hónap után ideje… Bár számomra ismeretlen volt ez a munkatempó. Még mindig
van felnőnivalóm a feladathoz, igyekszem s ez a lényeg.
A másik kis apróság, amit
megemlítek, szerdán ismét elmentem egy kicsit kocsmázni. A gitáros srác nevét
egyszer majd megtanulom kimondani. Írásban már megy Jadier. Fél tizenkettő felé
érkezett, én is csak egy kicsivel korábban, mert tudtam, hogy dolgozni van. Nem
volt vendég, s addig a vendéglőst szórakoztattam, a spanyol nyelvtudásommal. Mivel
azon leginkább csak nevetni lehet. Mentő ötleteimben nincs hiány. Abrak a Tabra
előkap, Google fordító beizzít, s a kommunikációs csatornánk mindjárt
megközelítette egymást. Magamba tuszkoltam egy pikoló sört, jelzem, hogy nem
szeretem, valami csoda folytán annyira jólesett, többet nem is kértem belőle.
Inkább azt innék, amit te is. Vesztemre. Itt az a szokás, hogy a töményt
méretlenül adják. Két decis pohár, benne jég. Közel félig töltve rummal, s a
tetejére kóla. A koordinátarendszerem a harmadik körül adta meg magát.
Szerencsére nem jutottam el odáig, hogy a padló egy kis szeretetre vágyna s meg
keljen ölelnem. Viszont abban az ott töltött időben tanultam pár dalt. Ami
mindig jó. Fél kettő körül indultam haza.
Azon az egy éjszakán aludtam a
legjobban. Mióta itt vagyok, gondjaim vannak ezzel, s napi hat óránál sokkal
többet nem tudok pihenni. Bár a forgolódás mindennek nevezhető, csak pihenésnek nem. Az egyik éjszaka a lepedőmet egy kis csomóba gyűrtem össze, valljuk be ez azért nagy teljesítmény. Hat óra alvás tökéletesen elég
egy embernek, ha tud. A problémám több rétegű, először is két különböző műszakba
zenélek, ami még annyira nem zavar. Az egyik műszak, hétfő – kedd. Este héttől
kezdődik, kb. négy órát játszunk. A másik műszak, csütörtök – péntek – szombat.
Itt egy kicsit később kezdünk, este tizenegykor. Ami azért jó mert nem jó, kb. hajnal négyre érek ágyba, jobb esetben. A matracom sem a legjobb, végre
megfejtettem miért, fordítva volt az ágyamon, de eltöltöttem rajta így egy hónapot.
Most már nem is csodálkozok, miért aludtam rosszul eddig. A szobámat, már
harmadszorra rendezem át. Még mindig nem tudok, azonosul ezzel a pici lakkal.
Még ami említésre méltó dolog,
talán az. Megint úgy élek, mint a vándorcirkuszos koromban Cipruson.
Természetesen nem az életkörülményeimre célzok ezzel, mert azt, ami ott volt, nem tudja semmi alulmúlni. Elkezdtem edzeni. Egy kis kocogás, egy kis úszás, napozás
a szárítkozás kedviért. Ezt minden nap mivel, le akarok adni néhány kiló
felesleget. Azoknak az embereknek okozzak egy kis meglepetést, akik otthon
várnak, vagy csak „várnak”. Mert tudjuk nem mindegy. Egyelőre kicsiben csinálom
a dolgot. Hiszen a jelenlegi súlyom sem enged meg nagy futkározásokat. Kb. egy
kilométert kocogok a parton a homokba. Néha egy kicsit bele a vízbe, majd mikor
ezzel végeztem úszás következik hideg vízben. Eddig ma bírtam a legjobban, olyan hullámok voltak. Hogy meglepődtem.
B hétre még a nosztalgiázás volt jellemző. Rendbe
raktam a számítógépemen található fényképeket. Egy barátom megkért, hogy ha
akad egy két kép azokból az időkből, amit együtt töltöttünk Japánban. Akkor
ugyan rakjam már fel valahova, amit meg tud nézni. Megtörtén.