Nem véletlenül ez a címe ennek a szösszenetnek. Ugyanis három napig nem voltam teljesen jól. A napjaimat alvással és a kötelező muzsikálással töltöttem. Mivel így egy pár napos űr keletkezett, azért leírom, hogy hol töltöttem betegségemet.
Már Korfun kezdődött a nyavalya, némi köhögéssel Nem törődtem vele túlságosan - viszont reggelre elment a hangom. Hm. Négy Neocitrán maradt tartalékban szűkösebb időkre, ami most elérkezett. Mivel nem vagyok az a kimondottan jó és türelmes beteg, így kerültem a felesleges emberi érintkezést. Az étkezde volt a napi cél, és a zene. Csak legyek rajta túl. A szerencse mellém szegődött, egy nagyon fárasztó nap után a vendégeink alig éltek, két közel öt órás sétán vettek részt Athénban, amiről lemaradtam. Bár már jártam itt is, csak akkor nem volt fényképezőgépem. Most itt voltam, most van, viszont nem mentem sehova. Úgy látszik, a sors is úgy akarja, hogy Athénban ne fotózzak. Két napig álltuk Pireas kikötőjében, ahol a harangok a Pireneusz gyermekeit harangozzák stílusosan. Egy felettébb csúnya harangtoronyból, amit a hajóról is lehetett látni. A második este, ismét a szerencse fiának valhattam magam. Görög est. Négy zenész, és négy táncos. Fellépők. Már elnézést a megállapításért. Bár ezek a csajok kimondottan csúnyák voltak, legalább ügyesen táncoltak a néha megfejthetetlen ritmusú nótákra. A zenekar. Énekes, aki - jelzem - ZSENIÁLISAN énekelt. Buzukis, aki szintén ügyesen tekerte a húrokat. A zenekar erőssége a szaxofonos. Egy kicsit Vas Bélára emlékeztetett, vele dolgoztam a vándorcirkuszban évekkel ezelőtt. Megállapítottuk közösen: műfogsorral nem lehet ilyen hangszeren játszani. Na ez a szaxis is felettébb hamisan fújta. Utána előkapta a klarinétot. Megállapítottam, hogy inkább ment volna hegesztőnek. S tetézte egy fuvolával. Kár volt. A zenekar lelkét egy billentyűs képezte. Egy Tyros 2 (a Yamaha cég régebbi, kísérőautomatás, nagyágyú billentyűs hangszere, ma a 4-esnél járnak éa az 5-öst várjuk - a szerk.) tulajdonos. És tényleg. Meg kellett állapítanom igaza van egy kevés barátomnak. Nem hangszer kérdés... És amikor bekapcsolta a midit (MIDI: zenei szabvány két digitális zenei eszköz összekötésére. Közhasználatban kisméretű file, amely a zenéből csak a hangmagasságot, ritmust és a lejátszandó hangszer információit tartalmazza - míg mondjuk egy elterjedt mp3 formátum a teljes zenét. Maga a lejátszás egy MIDI eszköz dolga, például egy szintetizátoré. Bizonyos, magát zenészként eladó, de csak gépkezelő emberek készen vesznek/másolnak komplett számokat MIDI fileként és lejátszatják a billentyűs hangszerükkel, többnyire akár zenei tudás nélkül - a szerk.) Ami szar volt. Hát mindegy. A vendégek tolerálták egy darabig, s viszonylag hamar elment a java aludni. Nem bírták a kiképzést. De a műsor folyt, s nem nekem kellett betegen zenélnem. Miután végeztek, összeraktam ismét a cuccomat. Beállás címén egy kifordított ritmusú nótát sikerült választanom, némi harmonika hangszínnel megédesítve. Amitől a kollégáknak leesett az álla. Amúgy aranyosak voltak, kedvesek. Én is segítettem nekik, az én hangosításomon zenéltek.
Másnap indultuk tovább. Már egészen jól. Így kikandikál Korintos Kanál. A szikla kivájva, hogy a két tengerszakaszt összekösse. Ezáltal a Korinthoszi-félsziget is értelmét vesztette, mert már sziget, de még sem hívhatják ennek.
Kikötés Korinthoszban. Délután turistáskodás Argoszban, s Nafplioban.
Argos
Egy várromot látogattunk meg, amit ie. 3000 ben építettek, majd Cézar ujjáépítette. A kilátás feledhetetlen.
A kirándulás egy kicsit rövidre sikerült, idő hiányában úgy hajtottak bennünket, mint az állatokat. A szokásos kövek és fák fotózás... A csapatom elvesztése szem elől, nem gondoltam, hogy nem járják be az egészet.
Mire megint meglettek,
Vasárnap délután háromkor zárnak be a múzeumok. Mi kettőre értünk oda. Szóval rohanás, úgysem értek semmit az egészből, így a kedvenc együtteseimet hallgatom ismét. Ja, ha már itt tartok. Összesen kilenc különböző cd sikerült elhozni magammal. Illetve nem enyivel indultam el, némi vinyóbetegség miatt ennyi maradt. Rohanás a buszhoz, rohan a másik múzeumba. Ami a kőbe vésett kúp alakú épület? Vagy mi. Mivel benne van a kőben... Hm. Nem tudom.
Bemegy, sötét, még beljebb megy, még sötétebb. A többi turista fotóz lelkesen. A sötétben. De nem úgy egyszerűen sötét, hanem úgy nagyon. Én meg állok bambán, s nem értem, mit fotóznak. Ha már ők így kattogtatnak, megpróbálom a beszűrődő fényt elkapva készíteni egy érdekes fotót. Hát nem. Nem készít érdekes fotót.
Viszont siet a buszhoz. Mert rohanunk tovább. A vicces túristavezető, bemondja a rádióba a következő megállóban mindössze öt percet lehetünk. Amin persze csak ő nevetett.
Nafplio
Egy igazi nyaralóvároska. Kicsit olyan érzésem volt, mintha nem is tudom, valahol a Balaton partján lennék főszezonban. Rengeteg ember. Csodálatos napsütés. Kis utcácskák. Imádom. Bár jobban belegondolva, a Balaton is van ilyen csodálatos. Mindig kérdezgetnek, hogy hol szoktam nyaralni? Hát otthon. Köszönhető ez annak, hogy sokakkal ellentétben én munkahelyi előírásnak tekintem az utazást. És amikor otthon vagyok, akkor szeretek Otthon lenni. Most viszont Nafplio.
Kis tengerparti város, rengeteg ember. Nagyon kedves, barátságos kiszolgálás a vendéglőben, árakkal párosítva. Egy óra sétálgatás egyedül. Majd vissza a buszmegállóhoz, ahol meglepve konstatáltam: nincs meg a busz. Ejnye, vagy itt hagytak, vagy csak arrébb parkolt. Szerencsére a második. A pánikom hamar elmúlt. Meglett a busz, fel. Csöpp ücsörgés, a vendégek is visszaérnek, a buszunkkal irány vissza a hajónkhoz. Az út kb. egy órát tartott. Közben lövöldöztem jobbra - balra.
A hajón a nap meglepetése várt.
Mindenkinek van névre szóló pólója, mostmár nekem is.