No most tényleg igaz, amit az otthoniak mondanak a következő kérdésre válaszul:
- Hol van a fiad?
- Messibe...
Gyönyörű olasz kisváros tárul a szemem elé, a napozóteraszról nézelődve. A következő úticélunk Messi (Messina). Nem kezdem leírni, hogyan kezdődött a reggelem, mert szinte ugyanúgy, mint minden eddigi napom, azt az egy dolgot leszámítva, hogy két zsömlét reggeliztem s nem egyet, ahogy szoktam. Mert elméretezte a szakács a tojásrántottámat, így kevés volt az eredeti mennyiségű zsömle. Kilenc óra körül láttam meg a városkát, s mint ahányszor eddig az első benyomás alapján, döntöttem, tetszeni fog közelebbről is. Kivételesen nem is tévedtem. Reggeli után viszonylag hamar kikötöttünk, ma olyan vezette a hajót, aki nem tudott parkolni, úgy odacsapta a hajót a kikötőhöz, még szerencse volt, hogy ültem, különben biztos elesek. Ilyenre nem is emlékszem, hogy történt-e máskor. Mindig annyira óvatosak a kikötőbe való beálláskor, hogy csak na. Ma nem sikerült. Amíg a kikötési procedúra zajlott, addig összeszereltem a hangszert, mert utazásnál mindig szétbontom a cuccomat. Nagyon nem kell elpakolnom, csak annyira hogy ha borulna, akkor ne essen nagyot. Lerakok a padlóra mindent. A keverőpultot nem, mert jól érzi magát a kottatartón, amit kineveztem keverőpult-állványnak.
Irány a part. Messina az a város, ahol a csizma a legközelebb van a Szicíliához. Egy kicsit a hegyoldalba épült, s természetesen a tengerparton. Igazi mediterrán város, kellemes éghajlattal. A főút rögtön a kikötő mellett, s átvágva egy arra alkalmas zebrán, az első párhuzamos utcát csodálom. Szerencsére nem kell sokat battyogni a központ felé. Hatalmas tér, még hatalmasabb templom. Tízórai mise. Vagy gondolom, hogy az, nincs tömeg, az ódon falak között elveszik az a tucatnyi ember. Életemben először hallgattam misét olaszul. A Miatyánkot én is velük mondtam, igaz, a saját anyanyelvemen, s nekem is nyújtottak békejobbot, ahogy én is megtettem a mellettem állókkal. Elmondhatatlan élmény. Itt a messziben... Mise után lopva fotóztam párat, koldus az utcán megszólított, hogy szánjam meg egy kis apróval. Röviden, tömören elutasítottam a kérését. Adok én ha van, most nincs. Mert fényképezni mentem ki, s nem azért, hogy költekezzek, s ilyenkor nincs nálam egy forint sem. Jókedvem sem hagyott alább, bár a éjszaka eléggé hullámos utunk volt. Emiatt egy kicsit fáradtabban ébredtem. Emlékeimben ilyen Olaszország, s nem olyan, mint Napoli vagy Palermo. Igaz eltelt több mint egy évtized legutóbbi ittjártam óta.
Az nap többi része hamar eltelt, minden jól sikerült. S a szokásos megérdemelt, rumos cola záróakkordként, hogy szebbet álmodhassak.