Akropolis

Hát, a reggelt nem kívánom vissza, egy kicsit aznapos volt az idő - aznap. Hm... Minek iszik az, aki nem bírja - tehetjük fel a nagy kérdést önnönmagunknak. A reggeli kelés nem az erősségem. Ezért is kelek "délben". Ha módom van rá - de nincs. Szal reggel nyolc, fáradtan, betegen. A reggeli hasban tartására kiadott projektem viszonylag hamar dugába dőlt. Szerencsére nem tejet ittam... Konkréten tudom, hogy se virslit, se répát nem reggeliztem... Hm...
Ha már itt vagyunk, s az alvási lehetőségeim korlátozás alatt állnak, irány a terasz.

Posseidon Temploma

Megérkezésünk Athénbe viszonylagos nyugalmasan telt. Se vihar, se nagyobb hullámzás nem volt az éjszaka.
A kikötő semmit sem változott, pont ugyanúgy néz ki mint legutóbb, amikor itt jártam.
Kis hajó, nagy hajó! Akad itt minden szem-szájnak ingere. Aki szeret utazni, itt kedvére válogathat, merre, hová induljon tovább.

Az hozzátartozik a történethez, hogy nem szoktam kirándulásra menni. Elég a vendégekből annyi, amennyi muszáj. Ha tehetem, élem a saját kis jól megszokott életem. Külön utakon...

Viszont ezen a csodálatos napon mégiscsak elmentem a turistáinkkal az Akropolisra. 

A kikötői váró, mint a reptér.

Meg kell állapítanom, hogy nem tudnak vezetni a görögök.  Vagy ők tudnak igazán, s mi nem...


Az indulás a vendégebéd után következett, addig én próbáltam némi alvással pótolni az álmatlan zöld löttyös éjszaka maradványát.





Végre a buszon, városnézés...

Nem is tudom, hogyan is írhatnám le a csalódásom. Ez a város nekem túl nagy. Túlontúl koszos. Nyilván a turista útvonalak, ahol mi is sétáltunk, azok tiszták. Hogy ne menjünk messzire: nem egy Budapest.

Megérkezés az Akropolis lábánál található buszparkolóba. Az eső abban a pillanatban elkezdett esni. Nem mintha magamra vettem volna a dolgot, de de. Az volt az érzésem, hogy a srácok haragszanak s el akarnak tántorítani. Attól hogy felmenjek oda. Egy kis víz nem állít meg - gondoltam magamban. Erre még nagyobb eső lett a felelet - némi orkánerejű széllel. Hát jó, már csak azért is felmegyek. Felmentem. Kisütött a napocska, az addigi rossz időt mintha elfújták volna.

Szegény az esőben...

Itt már majdnem felérünk a hegyre! A szél is alábbhagyott.

Az építkezés még tart...

Már az elkerített területen belül.

Még nem teljesen a teteje...

Az utolsó lépcsősor.

Nem lehet a kövekhez érni! Rámszóltak. De. Most már csakazértis!

Végre fent.

Az érdekes dolgok fent történtek azonkívül,hogy a srácok megbékéltek azzal a tudattal, hogy nem fordultam vissza. Jön az egyik vendégünk, rám mutat. S mondja: a vihar miattad volt! Hmmmm....

Bocsi kicsit összekeveredtek a képek.

Megmászva a hegyet, s kicsit kimerülten, a busz felé tartva. Az utolsó visszatekintés az Akropoliszra.

S irány a város-városnéző túra. Itt nem írok hozzászólásokat, hisz nem tudom mi micsoda. 

A kikötő bejárata.